Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A mélyrepülés végéhez a Toronto rossz ütemű csereüzlete is hozzájárult.

A Detroit Pistons 28 egymást követő vereséggel beállította az NBA történetének leghosszabb kudarcsorozatát, de azt a szégyenfoltot sikerült elkerülnie, hogy meg is döntse a rekordot, ugyanis az óév utolsó előtti napján felülmúlta a Toronto Raptors csapatát.

A motorváros szebb napokat megélt klubja azért képtelen nyerni, mert december 6., azaz immár 13 találkozó óta minden egyes meccsen 115 pont felett termelnek az ellenfeleik. A kanadai rivális legyőzéséhez sem az vezetett, hogy védekezésben megemberelte magát a gárda, hanem ezúttal idénycsúcsot jelentő 129 ponttal ellensúlyozta támadásban a Raptors 127-es ponttermését.

A Pistons érezhetően az életéért küzdött, ez volt a játékosok idei nagydöntője. A 2021-ben első helyen választott Cade Cunningham 30 ponttal és 12 gólpasszal, míg a 2022-ben ugyancsak első körben elkelt Jalen Duren 18 ponttal és 17 lepattanóval ért el dupla duplát. A meccs végig kiélezett küzdelmet hozott, a csapatok fej-fej mellett haladtak, mígnem a Detroit szűk hat perccel a vége előtt egymás után két triplát is elsüllyesztett a gyűrűben Cunningham és a 2022-ben ötödik helyen választott Jaden Ivey révén, így pillanatok alatt ötről 11 pontra nőtt az előny. Bár a kanadaiak felzárkóztak, fordítani már nem tudtak… A detroiti közönség hatalmas ünneplésbe kezdett, mivel több mint két hónap után örülhetett ismét győzelemnek.

A Pistons sikeréhez nagyban hozzájárult a Raptors aznapi csereüzlete, amelyben a kezdőötöséből OG Anunobyt, a cserék közül pedig Precious Achiuwát és Malachi Flynnt a New York Knickshez küldte, ezért a szokottnál sokkal szűkebb volt a vendégek meccskerete. Az ellenértékként kapott RJ Barrett és Immanuel Quickley ugyanis még nem léphetett parkettre, az idei második körös választási jog pedig amúgy is a jövő befektetése.

Az egy szezonon belüli kudarcszéria nem túl dicsőséges csúcsa így is kizárólag a Detroité, mert a Cleveland Cavaliers és a Philadelphia 76ers 26 meccses negatív rekordját felülírta. Utóbbi együtteshez fűződik a most beállított sorozatban elszenvedett 28 vereség is, csakhogy a pennsylvaniai alakulat 2015-ben 10 kudarccal zárta az idényt, majd az újat 18-cal nyitotta, azaz két szezonból hozta össze a rekordot.

A Detroit nem tudta meglovagolni a váratlan sikerét, mivel az újévet a szokott nagy arányú vereséggel kezdte Houstonban, ahol a hazaiak közel 140 pontot dobtak, így több mint húszas különbséggel diadalmaskodtak. A Raptorst pedig nem viselte meg a kínosnak is nevezhető detroiti vereség, mert 2024 első meccsén 124-121-re legyőzte a vendég Clevelandet, ráadásul úgy, hogy a New Yorkból érkezett két új játékos rögtön a kezdőben kapott helyet. Barrett 19 ponttal és 9 lepattanóval, míg Quickley 14 ponttal mutatkozott be új együttesében.

Fogadj NBA-meccsekre!

Kapcsolódó cikkek