Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Ja Morant visszatérése rövidre sikerült, ebben az idényben már nem játszhat.

A liga megszüntette Draymond Green határozatlan idejű eltiltását, amely így 12 mérkőzésre szólt, azonban visszatérésére még várni kell, amíg visszanyeri formáját és állóképességét, így vélhetően valamikor a jövő héten léphet parkettre ismét a Golden State Warriors színeiben.

Mint ismert, a liga egyik legjobban védekező játékosa december közepén abszolút indokolatlanul, fordulásból, egy jobbos “parasztlengővel” arcon ütötte a Phoenix Suns játékosát, Jusuf Nurkicot. A liga pedig megelégelte a sorozatos kilengéseit, így a 18. végleges kiállítását már méltóképpen megbüntette. Több mint kétmillió dollárt bukott az eltiltása miatt a 33 éves sztár, aki saját bevallása szerint még a visszavonuláson is elgondolkodott.

Green hiányát nem mondhatni, hogy megérezte a kaliforniai alakulat, amely 17-19-es mérlegével még selejtezőt érő helyen sem áll a rájátszást illetően, de ennek oka korántsem Green nélkülözése tekintve, hogy eltiltása óta 7-6-os mutatót produkált a gárda. Persze ártani biztos nem fog az NBA rosszfiújának visszatérése, mivel időközben a Warriors elvesztette nyáron szerződtetett veterán irányítóját, Chris Pault. A pályafutása első aranygyűrűjére ácsingózó sztár kéztörés miatt február közepéig kiesett, ennek fényében különösen fontos lesz, hogy Green meccseken belül visszatér.

A másik “rosszfiú”, Ja Morant visszatérése viszont nem tartott sokáig. A Memphis Grizzlies klasszisa még a tavalyi fegyveres botránya miatt 25 meccses eltiltással kezdte az idényt. Ezt rendkívüli módon megsínylette a csapata, amely nélküle katasztrofális, 6-19-es mérleggel rajtolt azok után, hogy tavaly másodikként zárta az alapszakaszt. Hogy mit jelent a személye a Grizzliesnek azt jól mutatja, hogy visszatérése után 6-3-as mutatót produkáltak. Morant ugyanis ott folytatta, ahol márciusban abbahagyta: mérkőzésenként 25,1 pontot dobott és 8,1 gólpasszt osztott ki.

Morant visszatérése korántsem tűnt későinek, mert a selejtező alig négy-, a biztos rájátszás pedig nyolcmérkőzésnyi távolságra volt a szezon harmadánál, miközben a Memphis játéka, teljesítménye és eredménye 180 fokos fordulatot vett azzal, hogy újra a pályán volt. Csakhogy a szombati edzésen szalagszakadást szenvedett a jobb vállában, ezt pedig műtéttel állítják helyre, ami a szezon végét jelenti Morant számára.

A Memphis Grizzlies legfeljebb félkarú óriás Morant nélkül, ami nem meglepő, hiszen köré építették az egész csapatot. És ez teljesen nyilvánvalóvá vált az első 25 mérkőzés alatt, azaz innentől ismét csak elvétve lehet számítani egy-két győzelemre a csapat vezéregyénisége nélkül. Talán a lendületnek köszönhető, de vasárnap a Phoenix Suns otthonában még nyert az együttes, azonban sokkal inkább az a valószínű a folytatásban, hogy a Memphisnek legfeljebb a negatív mérlegű, azaz viszonylag gyenge riválisok ellen lesz némi esélye a sikerre.

Fogadj NBA-meccsekre!

Kapcsolódó cikkek