Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A Steelers veterán minimumért igazolt Super Bowl-győztes irányítót Russell Wilson személyében.

Nem gyakran fordul elő, sőt példa nélkülinek tekinthető, hogy veteránminimumért lehetett leigazolni egy kezdőnek szánt NFL-irányítót, pláne azt figyelembe véve, hogy olyan játékosról van szó, aki Super Bowlt is nyert már pályafutása során. Márpedig Russell Wilson mindössze 1,2 millió dollárért kötelezte el magát a Pittsburgh Steelers csapatához.

Persze a 35 éves QB az elmúlt évek alapján túl van a zenitjén, de az acélvárosban így is jelentős előrelépést jelent a megszerzése tekintve, hogy amíg Wilson csak az előző szezonban 26 touchdown-passzt osztott ki, addig a Steelers az előző két idényben összesen 25 passzolt TD-ig jutott… Miután a Denver Broncos két év után megvált a Seattle Seahawks együttesét 2013-ban bajnoki címre vezető sztártól, Wilson olyan szerződést akart kapni szabadügynökként, amely 2025-re is jelentős pénzt garantál számára, viszont ezt a kockázatot egyik klub sem vállalta, így az irányító olyan csapatot keresett magának, amelyben szinte garantálva érzi a kezdő pozíciót, ezáltal a teljesítményével kivívhatja magának a jövőbeli újabb “zsíros” szerződést. A 2024-es pénz azért nem érdekelte Wilsont, mert a Broncos az elbocsátása ellenére 39 milliót fizet neki. Erre a csodaszámba menő lehetőségre csapott le a Steelers, amelynél bár hivatalosan verseny lesz a kezdő posztért, de nagy meglepetés lenne, ha azt nem Wilson vívná ki magának Kenny Pickett-tel szemben.

Csak hogy érezzük ez mekkora rablás volt, érdemes megjegyezni, hogy a piac legkeresettebb irányítója, Kirk Cousins 180 millió dollárért írt alá az Atlanta Falcons együtteséhez négy évre, és neki nincs aranygyűrűje sem, ráadásul Achilles-ín szakadás után fog visszatérni. Baker Mayfield pedig három évre 100 millióért maradt Tampa Bayben egyetlen elfogadható idény után. De talán még jobban árnyalja a képet, hogy a legfeljebb áthidaló irányítónak megfelelő Jacoby Brissett 8 milliót kap majd a New England Patriotsnál, Marcus Mariota pedig hatot a Washington Commandersnél. Gardner Minshew, aki a Las Vegas Raidersnél versenyezhet a kezdő pozícióért 25 milliót vághat zsebre két év alatt. De még az olyan csereirányítók is 4-5 milliót kaptak, mint Mitchell Trubisky, Drew Lock és Jameis Winston.

Az elkapók piaca idén meglehetősen szegény, ellenben a futóké kifejezetten gazdag volt. A legnagyobb szerződést Jacoby Jones kapta, aki a kaszinóvárost maga mögött hagyva négy évre 48 millióért lett a Green Bay Packers játékosa. A szerződtetése után a Sajtfejűektől kivágott Aaron Jones pedig a csoportrivális Minnesota Vikingshoz írt alá: egy idényre, 7 millióért. Szintén csoportrivális kedvéért hagyta el a New York Giantset Saquon Barkley, aki a tavalyi döntős Philadelphia Eaglesnél folytatja a következő három idényben, ráadásul több mint évi 12 millióért. Az Óriások az évi 5,5 milliójával jóval olcsóbb houstoni Devin Singletaryval pótolják egykori sztárjukat. Talán a legnagyobb szenzáció mégis Derrick Henry leigazolása volt, aki a futójátékban amúgy is bombaerős és bajnokesélyes Baltimore Ravenst választotta 2 évre 16 millióért. A Tennessee Titans a brutális fizikai adottságokkal rendelkező klasszis űrjét a dallasi Tony Pollarddal töltötte be. A szintén bajnokesélyes Cincinnati Bengals is futót cserélt, ugyanis hetedik körös draftcetliért Houstonba küldte az öregedő Joe Mixont, helyére pedig leigazolta Zach Mosst két idényre évi 4 millióért.

A labda másik oldalán a legnagyobb durranást a passzsiettető Brian Burns elcserélése jelentette. A Carolina Panthers franchise taget tett a 25 éves, öt idény alatt 46 sacket jegyző védőre, majd mivel nem tudott megállapodni vele a hosszabbításról, így egy-egy második és ötödik körös választási jogért a New York Giantshez cserélte, amelynek bár továbbra sincs potens irányítója, öt évre 150 millióval dobta meg Burnst. A Párducoknak nem ez volt az egyetlen cseréje, ugyanis a cornerback Donte Jacksont pedig Pittsburgh-be küldte, cserébe Diontae Johnson érkezett, hogy fejlessze a tavaly újonc Bryce Young fegyverarzenálját, amely még így is igencsak szegényes. Az amúgy is jó védelemmel rendelkező Steelers pedig a vékony belső linebacker poszton is erősített, ráadásul az ősi rivális Baltimore Ravens egyik legjobbját, Patrick Queent hozta el, aki három évre 41 milliót kap majd.

A passzsiettetőknél talán Jonathan Greenard és Daniele Hunter útja a legérdekesebb, mert fordított utat jártak be Houston és Minnesota között: előbbi négy évre 76 millióért Viking, utóbbi két évre 49 millióért texasi lett.

Fogadj a 2024-2025-ös NFL-szezonra!

Kapcsolódó cikkek