Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

1. Arizona Cardinals 4-0

A liga egyetlen veretlen csapata, amely ráadásul minden ellenfelét, még az elitvédelemmel rendelkező Ramset is több mint 30 ponttal szórta meg. A meglepőbb viszont a védelem remeklése.

 

2. Buffalo Bills 3-1

A Bills ugyan teljesen váratlan vereséggel rajtolt a Steelers ellen, de az azt követő három meccsén minden riválisát legalább 35 ponttal terhelte meg, a védelem pedig lenullázta a Miamit és a Houstont is. Elit védelem elit támadókkal igencsak merész álmokra jogosítanak fel. Az igazi erőpróba viszont csak most következik a Chiefs ellen.

 

3. Los Angeles Rams 3-1

Matthew Stafford nyári megszerzésével az utolsó kirakós darabka is a helyére került, az új irányítóval a támadók számára határ a csillagos ég. Ami kicsit aggasztó, hogy az elitnek tartott védelem az elmúlt két meccsen 61 pontot és több 900 yardot engedett, igaz az ellenfél a címvédő Buccaneers és a veretlen Cardinals volt.

 

4. Green Bay Packers 3-1

A Saints elleni katasztrofális rajt gyorsan észhez térítette a csapatot. Ami a leglenyűgözőbb a három győzelemben, hogy a támadófal két legjobbja sérült és így 2-2 újonccal és másodéves játékossal felálló egység mégis meg tudta védeni a passzsiettetésben remeklő Steelers és a 49ers ellen Aaron Rodgers-t, aki vélhetően utolsó évét tölti a tundrán.

 

5. Tampa Bay Buccaneers 3-1

A címvédő még egyszer sem hozta a legjobb játékát, de nem is szeptemberben kell a legjobbnak lenni. Ezt senki nem tudja jobban a hétszeres bajnok Tom Bradynél, aki múlt héten az örökrangsor élére ugrott a passzolt yardokban, ráadásul korábbi sikerei helyszínén, a Patriots otthonában.

 

6. Los Angeles Chargers 3-1

Az angyalok városának másik csapata is a bajnokesélyesek közé tartozik. Nem a véletlen műve a jó rajt. Az irányító Justin Herbertet eddig elkerülte az oly sokakra jellemző "másodéves visszaesést", a védelem pedig eddig nem engedett 24 pontnál többet, pedig a Chiefs, a Cowboys és a Raiders jobbféle támadósorral rendelkezik. Ráadásul a tavalyi évvel ellentétben a Chargers megtanulta megnyerni a szoros meccseit.

 

7. Baltimore Ravens 3-1

Lamar Jacksonnal továbbra is alapszakaszmenőnek tűnik a Ravens. Az irányító futással elképesztő extrát tud a játékba tenni, de a passzjátéka továbbra sem elég hatékony ahhoz, hogy a rájátszásban hinni lehessen az együttesben, ugyanis már most öt eladott labdánál tart. A rúgó Justin Tuckerben viszont lehet hinni: a detroiti égéstől NFL-rekordot jelentő 66 yardos mezőnygóllal mentette meg a csapatát az utolsó másodpercben.

 

8. Kansas City Chiefs 2-2

A tavalyi bajnok csupán 2-2-vel rajtolt, ami elsősorban a védelem váratlanul gyenge teljesítményének köszönhető, ugyanis minden a meccsen legalább 29 pontot engedett az ellenfeleknek. De amíg Patrick Mahomes az irányító, ezt bármikor képes ellensúlyozni a Chiefs főleg olyan játszótársakkal, mint Tyreek Hill vagy éppen Travis Kelce. Mahomes 14 passzolt TD-vel toronymagasan vezeti a ligát.

 

9. Cleveland Browns 3-1

A Barnáknak egy komoly ellenfele volt, a Chiefs, attól kikaptak. A védelem viszont elég pofásnak tűnik, de az irányító Baker Mayfield továbbra sem tud szintet lépni. Enélkül nehéz elképzelni, hogy messzire juthat a csapat.

 

10. Dallas Cowboys 3-1

Az irányító Dak Prescott felépült, a futó Ezekiel Elliott bombaformában, a támadók ennek megfelelően hozzák a várt számokat. De ami igazán felemeli "Amerika csapatát", hogy a másodéves Trevon Diggs már öt interceptiont szerzett. Ezek a nagy játékok eddig nagyon hiányoztak a dallasi védelem teljesítményéből.

 

11. Las Vegas Raiders 3-1

Derek Carr 1399 passzolt yarddal vezeti a ligát. Ezzel választ is adtunk a Fosztogatók vártnál jobb rajtjára. Ráadásul a következő négy meccs minimum nyerhető kategóriába sorolható, azaz most lehet önbizalmat növelni a későbbi nehéz szakaszra.

 

12. Seattle Seahawks 2-2

A Seattle közel járt ahhoz, hogy tíz év után először sorozatban háromszor kikapjon, de a 49ers elleni csoportrangadón a szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta, így elkerülte ezt a csúfságot. A tényhez viszont hozzátartozik, hogy a rivális irányítója, Jimmy Garoppolo az első félidőben, a rúgó Robbie Gould pedig már a meccs előtt kidőlt. A kiegyensúlyozottság nagyon hiányzik a csapatból.

 

13. Carolina Panthers 3-1

A szezon egyik kellemes meglepetése a Carolina Panthers és új irányítója, a Jetsben megbukott Sam Darnold szereplése. A negyedik évét taposó QB már öt TD-t futott, éppen annyit, mint az előző három idényben összesen. Darnoldnak ráadásul a passzjátéka is fejlődést mutat.

 

14. San Francisco 49ers 2-2

Akit meg kellett verni, azt megverték, de a jobb csapatoktól vereséget szenvedtek. A kaliforniaiak tipikus középcsapat, amelynek nincs csúcspontja, nem látni benne a komoly fejlődési potenciált, de mélypontja sincs, amit tud, azt hozza. Kérdés, hogy Garoppolo újabb sérülése mennyiben változtat ezen a nyugalmi helyzeten, merthogy ott van mögötte az első körben választott újonc, Trey Lance, aki felpezsdítheti az állóvizet.

 

15. Cincinnati Bengals 3-1

Hiába a 3-1, túl korán van még vérmes reményeket szövögetni a Dzsungelben egy olyan együttes esetében, amely ki tudott kapni Chicagóban. A védelem fejlődése viszont megkérdőjelezhetetlen, mert az, hogy a Bengals nem kapott 24 pontnál többet még akkor is komoly eredmény, ha az eddigi ellenfelek messze nem a legveretesebbek voltak. A hétvégén majd a Green Bay beárazhatja – akár felfelé, akár lefelé – a gárdát és a védelmét.

 

16. Denver Broncos 3-1

Na, ha a Bengalsnál nem szabad messzemenő következtetést levonni a 3-1-ből, akkor ez a Broncosra fokozottan igaz. A Giants, a Jaguars és a Jets az öt legrosszabb csapat között van. Aztán jött az első futballcsapatra emlékeztető rivális, és 7-23 lett a vége Baltimore-ban. A védelem azért pofás benyomást kelt.

 

17. Tennessee Titans 2-2

Az a csapat nem lehet a mezőny első felében, amelyik képes kikapni a Jetstől. Ez még akkor is igaz, ha a támadóktól hiányzott a két legjobb elkapó AJ Brown és Julio Jones személyében. A Titánoknak vissza kell találniuk a tavaly mutatott erőfutballhoz a liga legjobb futójával, Derrick Henryvel, a támadófalnak pedig meg kell védenie Ryan Tannehillt, hogy aztán levegőben újra jöjjenek a nagy játékok.

 

18. New Orleans Saints 2-2

Drew Brees ugyan visszavonult, de ez Jameis Winstonnal a fedélzeten nem lehet magyarázat a meccsenkénti 144 passzolt yardra. Ez még a 70-es években is kevés lett volna. Persze ezzel le lehet törni a 2019-es yardrekorder túlzott kockázatvállalását, viszont így az X-faktort is kiölik belőle.

 

19. Minnesota Vikings 1-3

A Vikingek megirigyelték a Chargers tavalyi teljesítményét, hogy elbukják a szoros meccseiket. Mindhárom vereségük hét ponton belüli és többnyire minőségi alakulatok ellen. Most kell megtanulniuk nyerni a következő két hétben, mert utána megint nagyon erőssé válik a menetrendjük.

 

20. Washington Football Team 2-2

A szezon egyik meglepetése, hogy Ryan Fitzpatrick sérülése után a csereirányító Taylor Heinicke olyan teljesítményt nyújt, hogy lassan kiérdemli az esélyt, hogy kezdő irányító legyen. De ugyanilyen meglepetés csak a másik irányba a tavaly remeklő védelem szenvedése.

 

21. Indianapolis Colts 1-3

Példátlan sérüléshullám sújtja a gárdát. A támadófalból konstans hiányzik két ember, így Carson Wentzet nem tudják megvédeni, aki emiatt bokasérülést szenvedett és mobilitását vesztette. Eközben a legfőbb célpontja, TY Hilton is a sérültlistát erősíti. A védelemből is kulcsjátékosok hagynak ki sorra meccseket. Így nehéz ennél jobban teljesíteni.

 

22. Pittsburgh Steelers 1-3

Ben Roethlisberger egyszerűen megöregedett, már a minimális mobilitását is elvesztette, így pedig csak szoborként áll a zsebben és várja a sacket, mert a fiatal támadófal még nincs azon a szinten, hogy a veterán irányító kivárhassa, amíg a célpontjai szabaddá válnak. A védelem képes csúcsteljesítményre, de ilyen gyalázatos támadó produkció láttán ez az egység sem hozza a benne rejlő potenciált.

 

23. New England Patriots 1-3

A támadósor erősségének – papíron – a támadófalnak kellene lennie, ehhez képest az újonc Mac Jonest eddig 34-szer ütötték meg az ellenfél védői, a futójáték pedig inkonzisztens, ami a vasárnap esti rangadón csúcsosodott ki, amikor is nyolc kísérletből mínusz 1 yardot sikerült megtenni a Buccaneers ellen…

 

24. Philadelphia Eagels 1-3

A Sasok hiába termelik a yardokat, egyszerűen a ki nem kényszerített hibák miatt nem tudják pontokra váltani. Szabálytalanságok miatt 3 TD-jüket vették el a Chiefs ellen. Ezek "négypontos hibák", ugyanis ezekből a támadásokból végül meg kellett elégedniük mezőnygólokkal. Tisztább, fegyelmezettebb és koncentráltabb játékra lenne szükségük.

 

25. Miami Dolphins 1-3

A másodéves irányító Tua Tagovailoa megsérült és ettől összeomlott a floridaiak támadósora. Szinte nincs olyan kategória, amiben ne lennének a legrosszabbak között: szerzett pontok, yardok, első kísérletek – mindben az utolsó három között kullog a csapat.

 

26. Chicago Bears 2-2

Itt már nem könnyű bármiért is lelkesedni, de a Medvék védelméért azért lehet. A Chicago 15 sackkel vezeti a ligát és bár pályafutása második kezdése jobban sikerült az első körös irányítónak, Justin Fieldsnek, de azért mondjuk ki, a védelem hozta az eddigi két győzelmet.

 

27. Atlanta Falcons 1-3

Ha továbbra is lelkesedni akarunk, akkor georgiai alakulatnál Cordarrelle Pattersont kell kiemelni. Az elkapóként, futóként és visszahordóként használható játékos már 4 elkapott és 1 futott TD-nél tart, ennyit az előző három évben összesen szerzett. Ezzel a pozitívumok végére is értünk, a védelem pedig egyenesen katasztrófa.

 

28. New York Giants 1-3

Talán most először játszott egyszerre jól az első körös futó, a térdszalagszakadásból felépült Saquon Barkley és az első körös irányító, Daniel Jones, nem is maradt el a meglepetésgyőzelem a Saints ellen. A védelemben viszont nincs megoldva a passzsiettetés és egész évre kidőlt az egység közepéből Blake Martinez.

 

29. Houston Texans 1-3

A texasiak nagyon csúnya, 40-0-s vereségbe szaladtak bele a Bills ellen, de az első három fordulóban kifejezetten versenyképes volt a gárda. A megsérült Tyrod Taylor helyett irányítóként játszó újonc, Davis Mills még láthatóan nincs kész az NFL-re. Viszont a veterán visszatérésével képesek lehetnek néhány győzelemre.

 

30. Detroit Lions 0-4

Elvesztették a védelem két legfontosabb emberét: az egység vezére, Romeo Okwara és a tavaly harmadik helyen választott Jeff Okudah egyaránt Achilles-ínszakadással dőlt ki egész évre… Amikor pedig minden nehézség ellenére teljesen váratlanul éppen nagy skalpot ejthetnének az Oroszlánok, akkor jön Justin Tucker és NFL-rekordot jelentő 66 yardról bevágja a mezőnygólt, a disznóbőr persze a kapufáról pattan be.

 

31. New York Jets 1-3

A második helyen választott irányítóval, Zach Wilsonnal három meccs alatt összesen 20 pontot sikerült szerezni. Ezek után teljességgel érthetetlen, hogy ez a csapat miként tudta legyőzni a Tennessee-t.

 

32. Jacksonville Jaguars 0-4

Az első helyen választott irányító sem játszik jobban, Trevor Lawrence-nek ráadásul még nincs győzelme, sőt, szoros meccset is múlt vasárnap játszott először. Mondjuk úgy nehéz, hogy kilenc labdavesztésnél tart.

Kapcsolódó cikkek