Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A jövő egyik legnagyobb reménysége négy többszörös és három egyszeres major győztes társaságában vág neki az Európa-bajnokság utolsó napjának azzal a céllal, hogy a történelemkönyv több oldalát is átírja.

Chris Dobey-Peter Wright

A Masters címvédője a nyitófordulóhoz hasonlóan megint egy 6-0-s rohammal fordított. A lebonyolításból adódóan ezúttal ez önmagában nem volt elegendő a sikerhez főleg, hogy a második szünetről már az elmúlt egy hónapban látott Bunting tért vissza. Dobey hiába mutatott végig stabil játékot, így is közel került a döntő leghez és ahhoz, hogy a tavalyi World Matchplay után újra hatalmas leolvadást lássunk tőle. Wright nem állt távol a söpréstől, többek között a három darab 100 feletti kiszállójának köszönhetően, ám 8-0-nál Smith még indított egy rohamot, de ezt két öt körössel visszaverte. Két meccs, két erős befejezés a skóttól. Ennyi elég lesz vasárnap?

Gerwyn Price-Danny Noppert

A Cross-Noppert mérkőzés nagy részében pontosan ugyanannyira szenvedtek, ami kísértetiesen megegyező mutatókhoz vezetett. Legkésőbb az utolsó etap kezdetén világossá vált, hogy aki csak egy kicsit képes megközelíteni a legjobbját, az tovább is jut. A „Voltage” feltámadása két legig tartott, a hollandé viszont ötig, mely során 101,55-os átlagot produkált. Price is 5-5-ös eredménnyel vonulhatott le a színpadról a végig érzékelhető fölénye ellenére. Aspinall ezt nem tudta meglovagolni, sőt a walesi innentől nem osztott neki lapot és a végig meglévő 10 pontos körátlag különbséget érvényesítette. Az Eb-címhez azonban a duplákon javulnia kell, mert a szombati, 34,5%-os kiszállózás már a nyolc között kevés lehet.

Luke Humphries-James Wade

Wade és De Sousa összecsapásán az első fordulóban leggyengébb teljesítményt nyújtó nyertesek találkoztak. A portugál még a Clayton elleni játékát sem tudta megközelíteni, miközben az angol hatalmasat javult péntekhez képest. A különbséget még nagyobbá tette, hogy a „Machine” a rá jellemző nagy kiszállókat pont abban a pillanatban eresztette el, amikor De Sousa próbált élni a néhány lehetőségével. Humphries győzelme nem volt ennyire magától értetődő, mi több a záró felvonás előtt még ő kapaszkodott vissza hátrányból. Ez a párosítás a 13. European Tour-állomáson is összejött, akkor „Cool Hand” 111,33-os átlagon fejezte és lenullázta Wade-et.

Michael van Gerwen-Gian van Veen

Michael van Gerwen kiejtésére megvolt a lehetőség, de Razma nem élt a sansszal. Ezt Pietreczko bánta, akinek csupán megkergetni sikerült az egykori világelsőt, elkapni nem. Gian van Veen Hetával szemben sugárzott könnyedsége a nyolcaddöntőre eltűnt. Ebben kulcsszerepet játszhatott az esélyesség terhe, amivel a továbbiakban aligha kell foglalkoznia. A 21 éves dartsos esetében adja magát a 2022-es Josh Rockkal való összehasonlítás, ám egy Eb-siker nem csupán eldöntené ezt a versenyt, hanem a PDC történelmének legfiatalabb major győztesévé tenné. 

Kapcsolódó cikkek