Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Ahogy azt várni lehetett már a nyitónapon több esélyesnek vélt dartsos botlott.

Közülük egyesek már vasárnap búcsút inthetnek továbbjutásnak, míg a jól kezdők akár már két forduló után biztosíthatják a helyüket a nyolcaddöntőben.

Gian van Veen-Nathan Rafferty

Van Veen az Európa-bajnoki debütálásához hasonlóan ezúttal is megnyerte az első négy leget, sőt itt az ötödikre is voltak nyilai, ami egyben a meccs végét is jelentette volna, ám mind a hármat kihagyta. Ezzel visszahozta a mérkőzésbe Searle-t, mi több a hirtelen halálból is a holland jött ki rosszabbul. Sok ideje nincs felocsúdni a hatalmas leolvadás után, hiszen vasárnap délután is tábla elé szólítják. Rafferty bármennyire kedvező helyzetből kezdte az idei évet, egyre reménytelenebbnek látszik a Tour-kártyája megtartása. Az esély megteremtéséhez 2021-hez hasonlóan túl kéne élnie a csoportkört, vagy a november végi vb-pótselejtezőn kéne sikerrel járnia. Jelen helyzetben egyik nehezebbnek tűnik, mint a másik.

Chris Dobey-Berry van Peer

Van Peer a 2017-es Grand Slamen borzalmas kínok közepette jutott a legjobb 16 közé. Az ottani kézakadást részben maga mögött hagyta és 2023 első felében nem csak behúzta a Dutch Opent, hanem májusra szinte behozhatatlan előnyre tett szert a Challenge Touron. Az utolsó tíz versenyen azonban mindössze 1500 fontot gyűjtött és a MODUS Super Seriesben is visszaköszönt a nyilak elengedésével kapcsolatos problémája. Clayton ellen a tömeg fogyasztása során gördülékeny mozdulatsorral rendelkezett, ám a kiszállóknál nem egy alkalommal teljesen ütemtelenül hajította el a nyilait. Dobey egymást követő három tévés megmérettetésen is negyeddöntőzött, ez a sorozat viszont Wolverhamptonban megszakadhat. Az angol meglepően visszafogott teljesítményt nyújtott szombaton és a Josh Rockkénál 23 ponttal alacsonyabb első kilenc nyilas átlaggal a két megkaparintott leg is hízelgőnek mondható.

Gerwyn Price-Ryan Searle

Searle már a kvalifikációs torna több találkozóján is meccsnyilak sokaságát úszta meg, így nem véletlen, hogy a „Szerencsés vagyok, hogy itt lehetek.” mondat is elhangzott a „Heavy Metal” 4-0-s hátrányból történő fordítása után. A mázli ellenére, ha Searle az utolsó hat leget nem 102,56-os átlagon zárta volna, akkor pont nélkül állna. Gerwyn Price már háromszor is bezsebelte a Grand Slam-serleget és csupán egyszer ragadt a csoportban. A mostani 5-1-es startja következtében szinte bármilyen arányú sikerrel a nyolcaddöntőben érezheti magát.

Jonny Clayton-Josh Rock

Rock idén 0-4-es mérleggel rendelkezett a televíziós viadalokon, ezen javított a nyitónapi győzelmével. Az északírnek jócskán voltak üresjáratai, miután a négy darab három triplás körét, ugyanennyi 131+-ossal tudta csak megtámogatni. Clayton a dupla brékhátrány kapujában két nyílból megoldotta a 94-et, amivel megváltoztatta az összecsapás menetét és az addig nyugodt Van Peer sorozatos hibáit büntetve valamit megvillantott az elmúlt időszakban hiányolt klasszis játékából.

Kapcsolódó cikkek