Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A Swiss Stage-ben végre a világ legnagyobb csapatai is színpadra lépnek, köztük pedig ott lesz az LEC reménysége, a G2 Esports.

Vasárnap véget ért a 2023-as League of Legends világbajnokság első szakasza, a Play-in! Nyolc csapat vágott neki a selejtezőként szolgáló szegmensnek, a küzdelmek után viszont csak ketten jutottak a főtáblára: a vietnámi GAM Esports, valamint az LEC 4. seedje, a Team BDS.

Végre kezdetét veheti a lényeg, a Swiss Stage, ahol az LCK, az LPL, az LCS és az LEC csapatai is színpadra lépnek. Csütörtökön mindenki képernyőre kerül, többek között a G2 Esports és a 2020-as világbajnok, a Dplus KIA is!

G2 Esports vs. Dplus KIA, csütörtök 11:00

A G2 Esports idén letarolta az EMEA régió legnagyobb versenyét, az LEC-t. Az év elején Steven „Hans sama” Livvel, Mihael „Mikyx” Mehlével és Martin „Yike” Sundelinnel újítottak, Sergen „BrokenBlade” Celik és Rasmus „Caps” Borregaard Winther mellett pedig már a téli LEC idényben is arattak. A Winter Split első helyet követően tavasszal picit alábbhagyott a lendület, de az MSI-on szépen helytálltak a srácok, majd a nyári Splitet és a Season Finalst is behúzták. Nem is csoda, hogy az európai közösség tőlük várja a csodát az idei Worldsön.

Az első ellenfelük a Dplus KIA lesz, akik anno Damwon KIA néven húzták be a 2020-as Worlds bajnoki címét. Abból a felállásból már csak Heo „ShowMaker” Su és Kim „Canyon” Geon-bu játszanak, azonban a tavalyi idény után Kim „Deft” Hyuk-kyu, a 2022-es bajnok DRX lövésze is csatlakozott hozzájuk, így egy kétségtelenül erős ötösről van szó.

A G2 Esports legnagyobb fegyvere mindig a kreativitásuk, valamint az, hogy gyakorlatilag az ötös bármely tagja képes carryzni. Emellett nagyon agresszívak a korai szakaszban, ezen keresztül keresnek előnyöket, így gyakran landol náluk az első frag, de az első tornyot is szeretik bezsebelni. A Dplus KIA ezzel szemben az LCK-ra jellemző, lassabb játékot képviseli, az alsó ösvény és Deft körül játszanak, a korai szakaszban pedig az első sárkányokat fókuszálják. Deft mellett Canyont kell kiemelni, aki kiemelkedő arany és tapasztalatipont-előnyöket tud kidolgozni a korai szakaszban – de képes lesz mindenre figyelni egy olyan kaotikus csapat ellen, mint a G2 Esports?

Tipp: G2 Esports 2,20

Kapcsolódó cikkek