Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Az LEC játékosai örültek a sorsolásnak, de vajon tényleg olyan könnyű ellenfél lesz a kínai harmadik seed, mint amennyire Razorkék várják?

Október 10-én vette kezdetét a 2023-as League of Legends világbajnokság, ahol a nagy régiók csapatai küzdenek meg egymással az örök dicsőségért és a Summoner’s Cupért! Az első héten a Play-Inben küzdhettek azok az ötösök, akik nem jutottak egyenes úton a főtáblára, viszont csütörtökön indul a következő felvonás, ahol már a világhírű csapatok is ringbe szállnak! A mezőnyben ott a Fnatic, akiknek nagyon sokat kell bizonyítania az elmúlt évek bukásai után – bár már az első ellenfél sem lesz könnyű falat.

Fnatic vs. LNG Esports, csütörtök 13:00

A Fnatic idei szezonjának első kétharmadát mind a játékosok, mind a szurkolóik szeretnék elfelejteni. Nyáron már sokkal jobban teljesített a csapat, miután Adrian „Trymbi” Trybus és On „Noah” Hyeon-taek csatlakozott az ötöshöz: második helyen zárták az alapszakaszt, majd bronzéremmel végeztek a rájátszásban. A Summer Split után tartott Season Finalsben a döntőig meneteltek, és bár ott nem tudtak felülkerekedni az örök rivális G2-n, a téli kilencedik és a tavaszi nyolcadik hely után az egész éves ezüst hatalmas előrelépés.

A narancs-feketék első Worlds-ellenfele a kínai LPL harmadik seedje, az LNG Esports lesz. E csapat felállásában olyan legendák szerepelnek, mint Lee „Tarzan” Seung-yong, Lee „Scout” Ye-chan valamint Chen „GALA” Wei. Az LNG Esports tavasz után szintet lépett és második helyen zárták az LPL nyári rájátszását, közvetlenül utána pedig behúzták a Regional Finalst.

Annak ellenére, hogy az LNG a világ egyik legerősebb régiójából jön, ráadásul maga a csapat is nagyon jó eredményeket ért el 2023-ban, nem rendelkeznek olyan jó statisztikákkal. A korai szakaszban alulmúlják az elvárásokat és egyáltalán nem figyelnek a célpontokra, így egy makróban ügyes csapat könnyen tudja büntetni őket a meccsek első 15 percében.

A Fnaticnak ezzel szemben elég erős az early game-je – jobban mondva Iván „Razork” Martin Díaz, a csapat spanyol erdésze az erős. Amikor jó meccse van, a Fnatic már a korai szakaszban dominálni tud, bár a középső szakaszuk early előnytől függetlenül gyenge. A késői szakaszban mindkét ötösben ott vannak a kiemelkedők carryk, Scout és Marek „Humanoid” Brázda összecsapását öröm lesz nézni. A Fnatic a különböző közösségi média felületeken nagyon örült a párosításnak, bár lehet, hogy az LNG nem lesz olyan könnyű csapat, mint amire az FNC számít. Egy biztos, a csütörtöki nap talán legizgalmasabb meccsét vívja majd az LEC 2. és az LPL 3. seedje!

Tipp: LNG 1,18

Kapcsolódó cikkek