Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A hétvégi UFC Fight Night legfőbb tanulsága alighanem ez volt: tudni kell abbahagyni. Bizonyos kor felett, az ember teste egyszerűen már nem működik úgy, mint korábban, nem képes felvenni a versenyt a nála sokkal fiatalabb versenyzőkkel, hiába volt hajdanán valódi klasszis. Ez a folyamat játszódott le Frankie Edgar és Alistair Overeem esetében is, hiszen mindketten kiütéses vereséget szenvedtek, ráadásul nem is akármilyet.

Edgart a feltörekvő fiatal harcos, Cory Sandhagen mattolta, méghozzá kevesebb mint fél perc alatt… Frankie óriási, remekül időzített repülő térdesbe nézett bele, amelynek erejét és pontosságát mi sem jelzi jobban, minthogy a korábbi könnyűsúlyú király kivágott faként zuhant arccal a szőnyegre. Gyönyörű elsétálós KO volt, le a kalappal!

Ugyanakkor Edgarnak alaposan át kellene gondolnia a folytatást: 40 éves lesz idén, láthatóan nem tudja már felvenni a versenyt a harmatsúly és a pehelysúly legjobbjaival sem, az ilyen vereségek pedig akár éveket is elvehetnek az életéből. Beszédes adat, hogy három kiütéses vereséget szenvedett eddig, mindhármat az elmúlt három évben, Brian Ortega, Chan Sung Jung és most, Sandhagen ellen – ráadásul Ortega felütése legalább olyan romboló volt, mint a mostani térdes.

Ennek ellenére Frankie nem akar visszavonulni, ahogy Overeem sem. Előbbi esetben még vonakodva azt mondanánk, hogy jó, maradjon még Edgar, de a holland óriás esetében más a helyzet. A korábbi K1-világbajnok 40 éves korára mindent megnyert már, kivéve a UFC nehézsúlyú övét, ám az utolsó hadjárat is kudarcot vallott, miután Alexander Volkov gyakorlatilag megsemmisítette ellenfelét. Momentuma sem volt Overeemnek, láthatóan tartott az orosztól, mondhatni gameplan nélkül szállt csatába (vagyis bizonyosan volt neki, de nem tudta követni), már az első menetben is nagy verést kapott, a másodikban pedig padlóra is küldte „Drago”.

A címért folytatott küzdelem tehát ezzel véget ért, és ideje lenne, hogy a dicsőséges pályafutás is a lezáráshoz közeledjen. Overeem profi MMA-karrierje során nem kevesebb mint 15(!) (T)KO-s vereséget szenvedett. Ez még három embernek is sok lenne, nemhogy egynek… A „Pusztító ember” már csak saját egészséget és renoméját pusztítja el apránként, ahányszor csak ketrecbe lép.

Tudni kell a megfelelő időben távozni, ez is egyike a nagy harcosok erényeinek!

Kapcsolódó cikkek