Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

MEGINT DUPLÁZUNK

Három Közel-keleti futammal zárul az F1-es világbajnokság 2020-as szezonja: két bahreini futamot követően az idényzáróra ezúttal is majd szokásos módon Abu-Dhabiban kerül sor.

Bahrein 2004 óta folyamatos helyszíne az aktuális évadoknak, csak 2011-ben – az ismert belpolitikai okok miatt – nem rendeztek itt futamot. A hétvégi lesz a 16. verseny itt, amelyet jövő héten rögtön követ majd a 17. is egy rövidített pályán – ezzel Szahír a 3. helyszín az idei szezonban, amely duplázni tud, hiszen korábban Spielberg és Silverstone esetében is ismételtek a csapatok.

Némileg meglepő lehet, hogy miközben Lewis Hamilton sorozatban dönti a különböző rekordokat, Bahreinben ő „csak” a második legsikeresebb pilóta a maga három futamgyőzelmével (Alonsoval együtt). Négyszer ugyanis csak Sebastian Vettel ihatott a rózsavízből a dobogó tetején, a német sportoló a Red Bull és a Ferrari autóját is kétszer-kétszer vezette győzelemre.

A versenyt egyébként sosem tartották még ilyen későn, hiszen eddig március – április környékén, azaz a szezon első futamain láthattuk a villanyfényes esti száguldást. Hogy emiatt vagy sem, nem tudni, mindenesetre még az is előfordulhat, hogy hétvégén esős időmérőt látunk majd…

MERCEDES VS. RACING POINT?

Két héttel ezelőtt Isztambulban hatalmas meglepetésre Lance Stroll szerezte meg a pole pozíciót, így ebben a szezonban először nem a Mercedes örülhetett a kvalifikációt követően. A kanadai futamgyőzelme aztán egy kikerülhetetlen kerékcsere miatt végül elúszott, de Perez második helyével együtt összesen 20 pontot kasszíroztak legutóbb, amivel a Racing Point összetettben feljött a harmadik helyre! Előnyük persze jelenleg minimális, hiszen mindössze öt egységgel gyűjtöttek többet, mint a McLaren, és tizennéggyel, mint a Renault alakulata.

Ugyanakkor Szahírban rendkívül fontos a motor teljesítménye, megbízhatósága, így a Racing Point ismét odapörkölhet majd a többieknek. Normál, tehát száraz körülmények között azért vélhetően a Mercedesek gyorsabbak lesznek „tavalyi önmaguknál”, de a Stroll – Perez duó közül bármelyik versenyző ismét felléphet a dobogóra. A mexikói ráadásul összetettben átvette a negyedik helyet, és jelenleg kerek 100 pontnál jár: hárommal gyűjtött többet, mint Leclerc, és néggyel előzi Ricciardo-t. Pereznek továbbra sincs szerződése a 2021-es szezonra, és ahogy a csütörtöki médianapon elmondta:

„Nem izgulok, hogy mi lesz, de egy valamit már eldöntöttem: ha jövőre nem lehetek a Forma-1-ben, akkor máshol sem leszek, és valószínűleg pihenni fogok majd.”

Hatalmas a csata tehát még a további helyekért, amik nem kevés pénzt is jelentenének majd az istállóknak, úgyhogy senki sem fogja félvállról venni ezt a versenyt sem.

OKÉ, ÉS MICK SCHUMACHER?

Nem, még mindig nem jelentették be Michael Schumacher fiának, Mick-nek a szerződtetését a Haas csapatánál. Pedig a jelek teljesen egyértelműek, hiszen amíg a hozzá hasonlóan Ferrari akadémistának számító Ilott – Schwartzman duó már biztosan autóba ül a szezonzáró abu-dhabi teszten (Alfa Romeo és Ferrari), addig a „kis” Schumi esetében erről egyelőre mély hallgatás van csupán. Ez persze annyira nem is meglepő, hiszen az F2-es bajnokságot vezető német versenyző elmondta: előbb szeretné megnyerni a sorozatot, és csak aztán foglalkozna a 2021-es esztendővel. A Formula-2-es pilóták hosszú hetek kihagyása után Bahreinben ismét autóba ülnek, számukra még négy verseny van hátra, de még akár az 5. helyen holtversenyben álló orosz párosnak (Schwartzman – Mazepin) is lehet esélye a végső győzelemre.

Mick Schumacher előnye egyébként 22 pont a mögötte lévő Ilott-tal szemben, és 44 az AlphaTaurival összeboronált Yuko Tsunoda előtt. Izgalmas hétvégére van tehát kilátás itt is, és lehet, hogy a hét végére már okosabbak leszünk néhány kérdést tekintve.

Ja, és azt mondtam már, hogy lehet leszakad az ég Bahreinben?

Kapcsolódó cikkek