Szólhatott volna ez a hétvége arról, hogy a bahreini „télben” pénteken és szombaton is esett az eső. Lehetett volna az a szalagcím mindenhol, hogy Hamilton 98. pole pozíciója után megszerezte a 95. futamgyőzelmét is a Forma-1-ben. Esetleg Bottas újabb pocsék versenyéről, vagy Perez hihetetlen pechjéről, amely a dobogójába került. De a szahíri versenyhétvége egyértelműen egy olyan pilótáról szólt, aki amúgy az elmúlt években általában újabb és újabb hibái, furcsa és rossz döntései miatt szokott bekerülni csupán a hírekbe: Romain Grosjean mégis főszereplő lett Bahreinben.

A francia sportoló egyetlen kört sem tett meg, mégis róla beszél mindenki. Elég volt egy apró hiba és figyelmetlenség, s amíg ő a Ferrarikra fókuszált, a jobb hátsó kereke összeért Kyvat bal elsőjével: ami ezután történt, arra pedig nem nagyon vannak szavak.

Grosjean elemi erővel, 221km/h-ás sebességgel és 53 G-s erővel csapódott a szalagkorlátba, ami nemes egyszerűséggel kettévágta az autóját. Azonnal lángba borult minden az autóban lévő üzemanyag miatt, és olyan volt, mintha egy tűzgolyót figyelnénk. Huszonnyolc másodpercébe telt, de a Haas pilótája saját lábán, cipő nélkül ugrott ki a hatalmas lángcsóvából. Mintha csak egy hollywoodi akciófilm szokásos klisés jelenete lett volna, pedig ez a valóság volt…

Rögtön érdemes valamit tisztázni. Romain Grosjean életét a glória mentette meg. A 2018 óta kötelezően használatos úgynevezett Halo-rendszer hiányában Jules Bianchi és Anthoine Hubert után egy újabb francia autóversenyző veszthette volna életét. A sors fintora vagy furcsa válasza, hogy anno pont Grosjean volt az egyik leghangosabb ellenzője az ötletnek, és abszolút nem támogatta a glóriát – szerencsére a döntéshozók viszont igen. Ugyanis a glória mellett elképesztő hálával tartozhat ő is és a sportvilág is elsősorban Alan van der Merwe-nek, az F1-es Medical Car vezetőjének, aki kollégájával, Dr. Ian Roberts-cel együtt gyakorlatilag másodpercek alatt a helyszínen termettek, és együtt hozták ki és vigyáztak a sokkos állapotba került Grosjeanra.

A Forma-1 biztonságból és gyorsaságból csillagos ötösre vizsgázott, és innentől kezdve nem lehet kérdéses semmiféle olyan intézkedés vagy módosítás az autókon, amely arra szolgál, hogy még inkább megvédje a pilóták életét – ne legyenek illúzióink, egy hasonló balesetbe még nagyjából tíz évvel ezelőtt is meghaltak volna. Most pedig – nyilván az óriási ijedtségen túl – a Haas versenyzője megúszta égési sérülésekkel a kezein és a bokáján. De nem lehet elégszer hangsúlyozni azt sem, amit az orvosi autó vezetője mondott:

„Ez, hogy így alakult, 70%-ban Grosjean-on múlt, aki lenyűgöző lélekjelenléttel valahogyan kiugrott az autójából”

És mi lesz ezután a franciával? Mivel idén búcsúzik a Forma-1-től, szép pillanat lenne, ha legalább jövő hétvégén Abu-Dhabiban rajthoz állna, de erre nagyösszegben nem fogadnék. Ha egészségileg rendben is lesz, egy ilyen horrorbaleset után a mentális felépülés talán még hosszabb időt vesz majd igénybe. Többgyerekes családapaként, tudva, hogy Forma-1-es jövője már nincs, lehet teljesen visszavonul majd a professzionális autóversenyzéstől. Idén a koronavírus miatt ő is létrehozott már egy esport csapatot, van receptkönyve, és vélhetően a 2009 óta íródó F1-es karrierje során eleget keresett és tett félre ahhoz, hogy ne legyenek anyagi gondjai a jövőben sem.

Számomra meglepő lenne, ha az utolsó előtti vagy a zárófutamon ott lenne a griden, elnézve főleg azt az arcát, amikor a Medical Carban tudatosult benne: ha néhány másodperccel tovább tart kiszabadulnia az autóból, akkor akár meg is halhatott volna. De hála az égnek, nem így történt, és ez a legfontosabb!

A Forma-1 ugyanakkor újfent megmutatta, mitől is annyira veszélyes. Ami kívülről időnként rutinszerű körözésnek zajlik, az minden egyes másodpercben a halállal vívott táncot is jelenti. Azt, hogy bármikor, bármi történhet, és csak a szerencsén, vagy a lélekjelenléten múlik egy ember sorsa. A versenyzők nyilvánvalóan tisztában vannak ezzel, ugyanakkor talán végre csökken azon kommentek és vélemények száma, amelyek szerint „Ezeket az autókat bárki el tudná vezetni!” Nem, nem tudná. Se te, se én.

Becsüljük meg viszont azokat, akik igen, és akik minden egyes versenyhétvégén az életüket kockáztatják.