Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A Mercedes dominanciája folytatódott a hétvégi Francia Nagydíjon is, nem csoda, hogy rengetegen kifogásolták a sportág kiszámíthatóságát, illetve új módszereket igyekeztek találni arra, hogy hogyan lehetne izgalmasabbá tenni a Száguldó Cirkuszt.

Véleményem szerint, a Formula 1-nek csak és kizárólag a versenyről kell szólnia, a rajttól a célig, nem kell semmiféle gumikra, üzemanyagra, vagy bármi egyébre vonatkozó szabályozás. A versenyzőket kihívás elé kell állítani az egész verseny során, a csapatoknak pedig meg kell adni a lehetőséget, hogy megtalálják a beállításokat, amelyekkel a Mercedes nyomába érhetnek.

Amit viszont senki nem tehet meg, az a Mercedes kritizálása, amiért tökéletes munkát végeznek. Minden versenyt megnyertek, kettőt Valtteri Bottas, hatot pedig Lewis Hamilton, az autó remekül működik és a pilóták között is megvan az összhang.

A szabadedzésen és az időmérőn Valtteri nagyon erősnek tűnt, de végül Lewist segítette a hosszú egyenesben, aki így megszerezte az első rajtkockát. A Mercedes választási lehetőséget kínál a pilótáknak, hogy felváltva segítsék egymást az időmérőn, és ez most Lewis hete volt. Ez megint csak a csapat egységét mutatja.

A verseny csak formalitás volt, ahol Lewis végig vezetett, Bottas pedig biztosította, hogy a Mercedesé legyen az első két hely ismét, immáron hatodszor a szezonban. Az egyetlen izgalmas rész a futam végén volt, amikor Charles Leclerc rövid ideig támadta Valtterit.

A Forma 1-ben mindig vannak meglepetések, ilyen volt a McLaren teljesítménye is az időmérőn. Lando Norris és Carlos Sainz az ötödik és a hatodik helyre ért oda, megszerezve a komplett harmadik sort és nagy örömet okozva az istállónak.

Az elmúlt évek nehézségei után, a csapat új vezetősége ismét a helyes irányba halad. A Renault fejlesztett autót és új motort hozott erre a versenyre, így nagy szó, hogy a McLaren le tudta győzni őket a kvalifikáción. Kifizetődtek az alvázzal kapcsolatos fejlesztések.

Sainznek és Norrisnak is remek futama volt, előbbi a hatodik helyen végzett Vettel Ferrarija mögött, ez óriási előrelépés. Norris a hetedik helyen ért volna célba, ám egy kisebb hidraulikus probléma miatt végül kilencedik lett. Nagy jövő áll előtte.

Mint mindig, a kerékcsere stratégia most is nagy szerepet kapott Franciaországban. A pálya 55 fokos volt, így egyetlen versenyző sem tudott komoly tempót menni anélkül, hogy a gumik ne károsodtak volna. Ez azonban nem a Pirelli hibája. Ők azt adták a Forma 1-nek, amit kértek, habár még Lewis Hamilton, a pontverseny éllovasa is panaszkodott, hogy nem tud elég gyorsan menni.

A brit azt mondta a futam után, hogy körönként egy másodperccel gyorsabb tudott volna lenni, ha nem kell figyelnie a gumikra. Ez aggasztó lehet a riválisok számára, ugyanakkor megmutatja, mennyire be kell osztani a gumikat még napjaink versenyein is.

Amíg a Mercedes dominált, addig egy csapat csak szenvedett Franciaországban: a Haas. Az amerikai csapai nagyon erősen kezdte az évet Melbourne-ben, ám azóta nem tudnak egyenletes teljesítményt nyújtani.

A pilóták, Roman Grosjean és Kevin Magnussen nagyon nehéz hétvégén vannak túl. Grosjean nem ért célba saját közönsége előtt, míg Magnussen csak a 17. lett. A csapat vezetője Gunther Steiner szerint ez volt a legrosszabb verseny a csapat négyéves történelmében.

Gyakran hangoztatom, hogy a versenyek közötti tesztek hiánya borzasztóan visszaveti az autók fejlesztését és kiismerését. Az olyan pilótáknak, mint Magnussen vagy Grosjean, ez annyit jelent, hogy csak reménykedhetnek és bízhatnak a csapatban, hogy elérik a kellő áttörést a számítógépek segítségével, adatok vizsgálatával és szimulációkkal.

A következő állomás az Osztrák Nagydíj lesz, az európai időjárást látva pedig a gumimelegítők és a hűtőrendszerek nagy szerepet kaphatnak majd. Mióta az F1 2014-ben visszatért Ausztriába, a Mercedes négyszer diadalmaskodott: Rosberg 2014-15-ben, illetve Hamilton és Bottas 2016 és 2017-ben. 2018-ban Max Verstappen nyert a Red Bull színeiben, ám ezt nehéz lesz megismételnie, miután idén gyengécske autót kapott, és Franciaországban is szenvedett.

Mercedes dominanciát várok, a két Ferrari Leclerc és Vettel pedig megpróbálhatja csökkenteni az éllovasok előnyét.

Nem lesz könnyű!

Kapcsolódó cikkek