Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Idén a koronavírus miatt teljesen átalakított versenynaptár mentén halad a 2020-as Forma-1-es világbajnokság. Rengeteg helyszín nem vállalta a rendezést, ahogy a két új verseny, azaz a Vietnámi és a visszatérő Holland Nagydíjat is majd csak jövőre rendezik meg (remélhetőleg).

Ennek köszönhetően viszont igazi csemegének számít ez az idény, hiszen olyan helyszínek kerültek be, mint például Hockenheim, Portimao vagy Imola. A rajongók egyértelműen pozitívan fogadták ezt a kezdeményezést, és szívesen látnának a most beugró futamok közül akár többet is a jövő évi végleges naptárban. Ez azonban nem fog megtörténni…

Bár Portimao-ban összeültek a csapatvezetők és az FIA döntéshozói, a hivatalos 2021-es szezon menetrendre leghamarabb talán a jövő heti Török Nagydíjon számíthatunk majd Isztambulban (szintén egy régi-új pálya, ha már). Azt viszont már bejelentették, hogy a harmadik közel-keleti ország is csatlakozik a sorozathoz, nevezetesen Szaúd-Arábia. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az Aramco nevű kétes szaúdi olajtársaság nevét idén minden versenyen láthatjuk, miután hatalmas üzletet kötött a Forma-1-gyel.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy majd egy óriási, cápákkal teli akvárium mellett autóznak Hamiltonék, de ezt egyelőre nem tudjuk megerősíteni – tekintettel arra, hogy nem közölték még a végleges pályarajzot, csak annyit, hogy „semelyik pályához nem hasonlít majd az új aszfaltcsík, teljesen egyedi lesz”. Hisszük, ha látjuk, de akkor remélem nem Tilke tervezi…

(korábban egyébként, amikor csak 2023-ra ígértek ide futamot, akkor úgy volt, hogy Coulthard, Grosjean, Hülkenberg és Alex Wurz is kiveszi majd a részét a tervezésből)

Szaúd-Arábia egyébként nem viccel, ha sportról van szó! A közelmúltban volt ott labdarúgó olasz- és spanyol szuperkupa mérkőzés is, ahogy van Formula E futam, sőt, 2021-ben az Extreme E elnevezésű bajnokság is ellátogat oda – ez az a sorozat, ahol Hamiltonnak és Rosbergnek is van csapata! A pénz nem számít alapon Szaúd-Arábia indokolatlanul gyorsan fellőtte magát a sporttérképre, és most már Forma-1-es futammal is rendelkezik. Az az ország, ahol például a nőknek 2018 júniusáig – egyedüli országként a világban – tilos volt autót vezetniük, vagy ahol nem csak a munkájuktól, de még az életüktől is megfosztják az újságírókat, vagy ahol megkínozzák az egyenjogúságért küzdőket.

Hogy „békél” meg ezzel az F1 vezetősége? Hogy lesz itt bármiféle egységes kiállás, szabad politikai véleménynyilvánítás egy percben a futam előtt? Persze, mindenkinek veszteséges 2020 és nyilván egy raklapnyi (vagy inkább teherautónyi) pénzt fizetnek ezért a szaúdiak, de ez összességében akkor is óriási öngól a Forma-1-től…

Mindenki, pontosabban az érintetteket leszámítva mindenki támadja már most a Liberty Media ezen döntését, és a szurkolók egy része bojkottal fenyegetőzik. Persze Bahrein és Abu-Dhabi esetében is voltak hasonló hangok, elképzelések, de végül ezek a dolgok senkit sem érdekeltek és megtartották a futamokat.

A csapatvezetők nyilván úgy gondolkodnak, és azt kommunikálják, hogy majd a Forma-1 is segít az országnak abban, hogy minél inkább 21.századi gondolkodásmódja legyen, de…Ennek a döntésnek őszintén örülni még nem nagyon lehetett látni / hallani senkit.

Ja, bocsánat, kivéve a Libertyt. Ecclestone is húzott pár merészet, amíg ő birtokolta az F1 kereskedelmi jogait, de eddig ez talán a legdurvább, főleg a 2020-as szezon után, amikor a sportág az egyik leghangosabban küzd a különböző kirekesztések ellen.

Öngól, ez semmi kétség.

Kapcsolódó cikkek