Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Három magyar szempontból fontos mérkőzést rendeznek a következő napokban.

Magyarország-Svájc, szerda 17:00

A női válogatott soros találkozójával kezdünk. A mieink – Svájc és Ausztria mellett – rendezőként vannak ott alanyi jogon az Eb-n, így a címvédő Norvégiával kiegészülve egy EuroCup elnevezésű felkészülési tornán vesznek részt az Eb-selejtezők idejében. Ezek a mérkőzések remek lehetőséget biztosítanak a játék csiszolására az olimpiai selejtező előtt. Erre pedig szüksége is lehet a magyar válogatottnak, hiszen a mieink elérték ugyan az utolsó selejtezős helyet, de nem játszottak igazán jól. Svájc egy ideális ellenfél lehet, hiszen a mieinknél gyengébb játékerőt képviselnek, de annyira azért erőset, hogy érdemben lehessen ellenük gyakorolni. 

Tipp: Magyarország nyer 

OTP Bank Pick Szeged-THW Kiel, szerda 18:45

A Szeged a hivatalos felületein úgy harangozta be ezt a találkozót, hogy Európa egyik legpatinásabb együttese érkezik a Pick Arénába. Ezzel nehéz is lenne vitatkozni. A THW Kiel vitán felül ott van a kontinens legjobb, legfontosabb együttesei között. Ugyanakkor ebben a szezonban nincs minden igazán rendben a Zebráknál. A Bundesligában már elszálltak a reális esélyeik, így a BL-ben kell villantani, s e téren nem is állnak rosszul. A Szeged számára megvan a recept: ebben a szezonban úgy tudták megnyerni a hazai meccseiket, hogy harminc gól alatt tartották az ellenfeleiket. Most is lassítaniuk kell majd a játékot. 

Tipp: Pick Szeged nyer 2,65

Montpellier-Telekom Veszprém, csütörtök 20:45

Nem lesz egyszerű meccse a Veszprémnek a későbbi csütörtöki időpontban. A Montpellier egy olyan együttes, ami bárkinek képes megnehezíteni a dolgát. Bár a csapat bajlódik a sérülésekkel, ősszel is bebizonyították, hogy még egy Veszrprém sem írhatja le őket. Itt is egészen biztos, a kevésbé esélyes csapat megpróbálja majd lassítani a játékot, Momir Ilicsék feladata pedig valóban az lesz, hogy a saját tempóját tudja játszani. 

Tipp: Veszprém nyer 1,68

Kapcsolódó cikkek