Már az első mérkőzés előtt kalandosnak nevezhető az idei év női kézilabda Európa-bajnokságának története. Egészen a múlt hétig az sem volt biztos, hogy egyáltalán lesz torna, hiszen az egyik rendező ország, Norvégia az egészségügyi kockázata hivatkozva visszalépett a rendezéstől, így pedig végül egyedül Dánia szervezi meg a tornát, mindössze két helyszínen, ezzel is csökkentve a rizikót.

A magyar csapatnál szerencsére mindenki negatív tesztet produkált, így a válogatott elutazhatott Svédországba, ahol a hétvégén két mérkőzést is játszottak a vendéglátóval. Lássuk a két meccs tanulságait.

Ami biztosnak tűnt már a kezdősípszó előtt, hogy az irányító, a balátlövő, a kapus és a beálló lehet az a poszt, ahol a szűkítés után kiesik majd a három játékos, akiket csereként nevezhet majd a kapitánypáros a tornára. Tóth Eszter Lakatos Ritával, Helembai Fanny Pásztor Noémivel, Szöllősi-Zácsik Szandra Kácsor Grétával, Szikora Melinda Janurik Kingával küzdött a csapatba kerülésért. A játékidő elosztása is ennek megfelelően történt, a stabil kerettagok kevesebbet játszottak, még a helyükért küzdők megkapták a lehetőséget a Danyi-Elek kapitánypárostól.

Ha már ők szóba kerültek, a munkamegosztás abszolút demokratikusnak tűnik, a Fradi trénere a támadásért, az ETO mestere pedig a védekezésért felel. Persze ez felveti azt a kérdést, hogy mi a helyzet azokkal az átmenetekkel, melyek a mai kézilabdában (akárcsak a futballban) a meccsek legfontosabb aspektusát képzik. Az időkérések során is látni a két kapitány összhangját, amennyire vészmegoldásnak tűnik ez (és az is, efelől ne legyen semmi kétségünk), annyira működőképes lehet ez rövid távon.

Kezdjük azzal, ami jól működött, az világosan látszik, hogy a magyar válogatott első sora gyakorlatilag bármelyik csapattal képes felvenni a versenyt. A Háfra-Kovacsics-Schatzl-Lukács-Bíró fedezetsor abszolút a világ élvonalába tartozik. Kérdéses lehet viszont a jobbátlövő poszt, támadásban egyértelműen Klujber tűnik a legstabilabbnak, a védekezésével kapcsolatban viszont vannak kérdések.

Ahogy úgy általában az egész csapat tekintetében. A támadással az első sort tekintve nincsenek problémák, a védekezés viszont mindkét meccsen nagyon hullámzó volt, kifejezetten gyenge periódusokkal. Főként a középső, beálló elleni védekezés tűnik problémásnak, ami annak függvényében nem meglepő, hogy a válogatott gerincét adó Ferencváros évek óta küzd ezzel. Jónak tűnik viszont a nyitott védekezés, ami egy meglepő taktikai húzás lehet, Kim Rasmussen időszakosan próbálkozott vele, azonban a magyar csapat tradicionálisan a hatos falas védekezésben hisz, úgyhogy ez a nagyon nyitott védőformáció, Klujberrel zavaróban, nagyon magasan fellépkedő kettesekkel egy jó fegyver lehet akár periódusokra. Illetve kell találni egy olyan kezdőt, amely esetében nem kell cserélni támadás és védekezés között, ez ugyanis biztosan nem fog beleférni az EB összes meccsén.

Vannak tehát biztató jelek, pénteken pedig már jön is a kezdés Horvátoszág ellen.