Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Ezen a hétvégén sem fogunk unatkozni.

Anglia – Brazília, szombat 20:00

Southgate sikeredző nem bízza a véletlenre a felkészülést. Elébb a brazilok, aztán a híresen erős belgák, majd lazulás, a bosnyákokkal – bár ez is kérdés, hiszen egyre jobbak a boszenácok -, aztán az örökké fagyosan kemény izlandiak feltörés következik, majd a szerbek ellen az Eb-n. Harry Kane istenkirály, szobrot késztettek róla, annyira röhögnek az emberek az alkotáson, inkább ki nem teszik, pedig nagy tisztelet miatt öntötték a formát. Akadt még egy kis kavarás, Ben White, az Arsenal menője lemondta a válogatottságot, pedig a kapitány erősen számolt vele. White penge a klubjában, Angliának is kellene a melója, ezt valamiért nem akarja a férfi.

Óh, a híres brazilkák! Akiktől beájul a bolygó, aztán kiderül sima paprikajancsik. Neymarra építve gondolták a világot lecsumázni, égig érős semmi nem lett belőle. Ez megy már évek óta, középosztálybeli rétegfoci, amit leperkálnak, minden torna vége előtt csendben hazaosonnak, pedig a népük szomjazza a sikert. A szövetségi kapitányok úgy jönnek, mint a menetrend szerinti busz, és hasonlóan megbízhatóan távoznak, rövid, látványosan eredménytelen szervezkedés után. Most éppen Dorival Junior a soros, odahaza nagy név, a világban kisebb, neki kellene újratervezni a brazil válogatottat.

Tipp: 3-0 14,00

Franciaország – Németország, szombat 21:00

Kedves Griezmann kihagyja a matekot, ahogyan Pogba is. Jó, a kettő között óriási a difi, egyik sérült, pedig élete sokadik bombaformájában mozog, a másik meg éppen kiiratkozott a fociverzumból. Deschamps főni kellemes gonddal tördeli a kezét, csapata tele fiatal, éhes farkassal, bár a rutin még hiányzik belőlük, azért pár idősebb szaki a felelős. Kicsit idegesítő, hogy Mike Maignan sérült, lehet nélküle mennek a németeknek. A kapus elég jól égeti a perceket a Milánnal, hiánya nem megoldhatatlan feladat, csak kellemetlen nehezítő tényező. Hogy milyen kedvesek a válogatottnál a vezetők, az egyik amúgy nem annyira nyilvános edzésre meghívtak 110 kiválasztottat, lássák a vérprofik hogyan mozognak válogatott melcsiben.

A németek aztán belehúztak, ők adják most a világ sporthíreit. Nem elég, hogy Nagelsmann tréner mehetnékjéről értekeznek, a válogatott nem éppen dicsőséges sávban mutatkozik. A keret egyike kijelentette, elég hálásak a rendezésért, máskülönben egyáltalán sem biztos, hogy ott lennének a foci tornán. Neuer csodatévő ismét sérült, helyette a méltatlanul mellőzött Ter Stegen véd. Megtörtént a csoda, 77 év után a szín német Adidas nem öltözteti a nemzeti csapatot, a Nike felfalta a szertárt, a jövőben az amcsik ruházzák majd a kiválasztottakat. A franciák meg a németeket, pár baljós jel erre utal. Bár ha ott Thomas Müller, mi lehet a baj. Meg persze Kroos kapitány! Vajon elégséges kettejük szelleme?

Tipp: 3-2 20,00

Hollandia – Skócia, péntek 20:45

Sven Botmannak ugrott a válogatott program, a Newcastle védője sérült, lehet ez Eb-részvétel is pipa, szegény pára, nagyon odalehet. Viszont De Ligt jelen, a Bayern keménysége príma kis párost alkot Eric Dierrel a klubban, most megmutathatja, mire megy vele a válogatott. Nagy visszatérők, a bombázó izomtestű Memphis Depay és Wijnaldum. Velük megérkezett az akarat, a tapasztalat, Van Dijk meg a stabilitást adja. Luuk de Jong pedig bombaformában karakteresíti a PSV-t, ezt akarják látni a skótok ellen a holland szurkolók. Különben az Elftag jó kis csapat, amíg az Eb-re kijutottak, addig pár rőgbe belerúgtak, ami eléggé fájdalmat okozott. Ez már a múlt, a lényeg, hogy ők is utaznak Németországba. Koeman mester viríthat velük.

A skótokra mi is aggódó tekintettel nézhetünk, ezen a a meccsen biztosan megjelennek a jól ismert, alaposan bevált magyar “fürkészek-portyázók”, utánajárva, mi is az erőssége, gyengesége a felföldi harcosoknak. A holland keményen kell, hogy dolgozzon ellenük. A  skótok között kevesebb híresség, mint odaát, ettől még nem gyengébbek, sőt, kimondottan dacosak. Jó kis verekedős csapat, Mel Gibson óta tudjuk, ők aztán nem feladós típusok, azért pár kellemetlen vereség bejött, bár ott is utolsó leheletig harcoltak. Nagy győzelmi széria nincs a csapatnál, azért az hangosat szólt, amikor a csoportmeccsek kezdetekor a spanyolokat egy kettessel lesimázták. A selejtezőt egyenletesen hozták, a barátságos partikon meg kikaptak.

Tipp: 2-1 8,00

Kapcsolódó cikkek