Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Az osztrák élvonal felsőházi küzdelmeinek harmadik játéknapján a nemzetközi szereplésért és a dobogóért is élesedik a harc.

 

 

SK Sturm Graz – LASK Linz, vasárnap 14:30

Az előző naptári év során három alkalommal is összefutottak a felek a Merkur Arena közönsége előtt, mely során mindhárom mérkőzésen a stájerországiak tudtak diadalmaskodni, ráadásul ezen találkozások során egyszer sem kaptak gól Christian Ilzer tanítványai. Most is ebben reménykedhetnek, mert nagyon fontos lenne a győzelem, hogy kicsit javítsanak a múlt hétvégén elbukott a csúcsrangadó után. Az a vereség miatt öt pontos lemaradásba kerültek a címvédő, listavezetővel szemben, de szerencséjükre a most vendégségbe érkező „Die Schwarz-Weißen” előtt is öt pont az előnyük az Admiral Bundesliga tabellájára pillantva, így még nincs komolyabb gond a helyezkedést illetően. A felső-ausztriaiak nyertek az előző fordulóban, de most egy annál sokkal nehezebb feladat vár Thomas Sageder legénységére, akiknek még a bronzérmes pozíció kapcsán is inkább hátrafelé kell tekintgetniük. Ez a párosítás novemberben odahaza sikert jelentett számukra, de most az otthonuktól távol, a nem túl veretes idegenbeli mérlegükkel sokkalta nagyobb kihívás lesz, még akkor is, ha a „Die Schwoazn” formája miatt egy gólgazdag rangadón lehet esélyük a pontszerzésre.

Tipp: Gólok száma 2,5 alatt – 1.73

 

 

SK Austria Klagenfurt – TSV Hartberg, vasárnap 14:30

Az Admiral Bundesliga alapszakasza során két összecsapáson négy ponttal gazdagodott ebben a párosításban Peter Pacult alakulata, akiknek most hazai környezetben kellene véget vetni a rossz szériának. Erre nem is lehetne ideálisabb ellenfelük, mint a „Die Blau-Weißen”, mely ellen jó a mérlegük, s mely csapat hozzájuk hasonlóan elég rossz formát mutatott az előző hetek során. A karintiaiak azonban odahaza, a Wörthersee Stadion publikumának szeme láttára többnyire megosztoztak a pontokon az ellenfelekkel az alapszakasz során, s nem volt ez másképp decemberben sem, mikor Markus Schopp fiai először jártak itt vendégségben az idény során. Most egy döntetlen egyik félnek sem lenne igazán jó, hiszen megmaradna a pontazonosság a tabellán és a nyeretlenség is. A „Die Violett-Weißen” reményei leginkább abban lehetnek, hogy az élvonalba jutásuk óta nem szenvedtek vereséget a stájerországiak ellen, sőt a legutóbbi esetet leszámítva rendre nyerni is tudták ezeket a mérkőzéseket, de most mégis inkább a gólváltás tűnik a legbiztosabb forgatókönyvnek.

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt, Igen – 1.77

Kapcsolódó cikkek