Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Vasárnap az E és az F csoportban is lejátsszák a második meccseiket a csapatok.


 

Gambia – Mali

Két három pontos csapat összecsapásán a kvartett első helye lehet a tét és a biztos továbbjutás. Tom Saintfiet legénysége első kontinensviadalát rögtön egy sikerrel kezdte meg és ezzel komolya esélyeik vannak, hogy egy negyedik mérkőzést is kelljen majd vívniuk, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a „skorpiók” ezúttal a szinten győzelemmel rajtoló „sasok” ellen lépnek pályára, akik ráadásul a csoport rangadóját nyerték meg. Mohamed Magassouba fiai is elég fiatal kerettel érkeztek a tornára és meglepően fegyelmezett játékkal tettek egy lépés a hosszútávú céljaik felé, de ahhoz a második állomáson is legalább egy pont kell.

A döntetlen mindkét félnek elfogadható eredmény lenne, mert a gambiaiak négy ponttal már aligha nem lesznek ott a folytatásban, míg a mali csapatnak az utolsó körben a legkönnyebb riválissal kell majd szembenézzen.

 

Elefántcsontpart – Sierra Leone

A megnyert rangadó után a csoport megnyerését is bebiztosíthatja Patrice Beaumelle csapata, amennyiben hozza a kötelezőnek kinéző újabb három pontot. Az „elefántok” vezetik az F csoportot és lépéselőnyben vannak a favorittal szemben, akikkel majd csak az utolsó körben találkoznak, de akkor már egy döntetlen is elég lehet nekik, ha most nyernek. Persze ehhez lesz pár szava az „oroszlánycsillagoknak” is, akik egy pontot már bezsebeltek a címvédő ellen, ami az első kör szenzációja volt, és most a következőt is megvalósítanák John Keister tanítványai.

Papíron ez egy sima győzelem kellene legyen az elefántcsontpartiak számára, de ugyanígy volt ezzel a címvédő is, akiknek beletört a bicskájuk, és bizony az első meccsek alapján nem lehet azt mondani, hogy ne születhetne itt is meglepetés.

 

Tunézia – Mauritánia

Két nullapontos csapat egymásnak feszülése során a kérdés, hogy melyik őrzi meg a továbbjutási esélyeit, mert egy esetleges döntetlen mindkét félnek nagyon rossz lenne. Mondher Kebaier együttese rangadót veszített így most már semmiféle hiba nem fér bele tőlük, márpedig a játékuk alapján vannak még gondok és büntetőt rontani sem kellene a folytatásban már a „karthágói sasoknak”. Nagyot küzdve maradtak alul az első körben az „almoravidák” és bizony az tűnt a leginkább pontszerzésre opciós meccsüknek. Most már meglepetés kell Didier Gomes Da Rosa egyletétől, ha ki akarják vívni a továbbjutást, ami bizony innentől kezdve abszolút nem tűnik reálisnak.

Alapesetben nem lehet kérdéses, hogy a tunéziaiak sikerrel kell vegyék ezt az akadályt és mi sem várunk mást, de az első körös teljesítményük adhat aggodalomra némi okot.

 

Algéria – Egyenlítői-Guinea

A címvédő elhullajtott két pontot, így most sokkal nagyobb nyomás nehezedik rájuk, mert Djamel Belmadi csapatának nyernie kell. A „sivatagi rókák” játéka cseppet sem volt meggyőző és a kapu előtt sokat hibáztak, ami most nem fér majd bele, mert a „nemzeti mennydörgés” egész jól állta a sarat az első fordulóban védekezés terén. Juan Micha fiai ugyan kikaptak, de nem lehetett rájuk panasz és most egy pont begyűjtésével is életben tarthatják a reményeik a továbbjutást illetően.

Ha nem lett volna az első körös botlás, akkor most semmi kétség nem lenne az emberben, hogy ezt a meccset az algériaiak könnyedén be fogják húzni, de így azért kicsit másképp csillog az érme és bele lehet látni egy újabb botlást a részükről.

Kapcsolódó cikkek