Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A svéd élvonal kilencedik fordulójának zárásaként két meccset rendeznek, melyből a egyik igencsak nagy téttel bír már most is.


 

 

IFK Värnamo – Kalmar FF

Az előző idényben oda-vissza vereséget szenvedett ebben a párosításban Kim Hellberg alakulata, amely akkor ennek ellenére is sikeres volt, mert kivívta a bennmaradást. A cél idén is ez, de most szeretnének revansot venni, bár annak ellenére, hogy övék a hazai pálya előnye és mögöttük fog állni a Finnvedsvallen publikuma, ezúttal sem számítanak esélyesebbnek, mint a vendégek. A reményük az lehet, hogy a tavalyi szezonban még nem Henrik Jensen irányította a tengerparti együttest, amely ráadásul az utóbbi fordulók alapján elég pocsék formába került, így pedig idegenben kétséges a jó szereplésük.

 

IFK Norrköping – IF Elfsborg

A tavaly nyáron kinevezett dán szakember, Glen Riddersholm előbb stabilizálta a csapatot és az eredményeke, amivel eltávolodtak a kiesőzónától, idén pedig a dobogós reményeiket táplálva szerepelnek. Az előző három forduló győzelme remek alap, amit meg lehet fejelni azzal, hogy odahaza a PlatinumCars Aréna három meccsen hét pont a mutatójuk. Most ezt javítanák tovább, amire reális esély van, mert az előző öt alkalommal, mikor ebben a párosításban pályaválasztók voltak, akkor három győzelem és két döntetlen a mérlegük. Jimmy Thelin fiai azonban most egy hatos győzelmi szériában vannak, mikor ideutaznak és aligha akarják ezt megszakítani, hiszen jelenleg ők az elsőszámú kihívó.

Kapcsolódó cikkek