Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A svéd élvonal 11. fordulójának zárásaként a bajnok és a rekordbajnok is pályára lép.


 

 

Varbergs BoIS – BK Häcken

Amióta feljutott az élvonalba a hallandiak, még egyetlen meccset sem tudtak nyerni ebben a párosításban, ami Joakim Persson amúgy igencsak impozáns mutatóját is csúfítja. Idén konkrétan még egyetlen meccset sem tudtak megnyerni, ami sok kérdést felvet, de ezekre az Energi Aréna közönsége a csapatot öt éve irányító szakembertől várja a választ, aki mellett kitartanak. Azonban a türelem sosem véges, de ezen lehetne javítani, ha a címvédő ellen legalább egy pontszerzés összejönne, mert Per-Mathias Högmo fiai nem túl meggyőzőek idegenben, sőt a két csapat egymás ellenijei során is, amikor itt mérkőztek, akkor többnyire megosztoztak a pontokon.

 

Malmö FF – Degerfors IF

Nyolcas győzelmi szériával nyitotta a szezon Henrik Rydström a kinevezését követően, már az előző két fordulóban már csak egy pont jött össze nekik, így most, mikor az egyik kiesőjelölt utazik hozzájuk, hogy az Eleda Stadion publikuma előtt lépjen pályára, akkor a szurkolók elvárják a három pont otthon tartását. Kétségtelenül a hazaiak lesznek a favoritok, már csak azért is, mert Andreas Holmberg együttese még sosem nyert ebben a párosításban. Amiben viszont reménykedhetnek a vendégek, hogy tavaly novemberben ponttal távoztak innen, s most is három veretlen szériában vannak, közte két döntetlennel, ami most is siker lenne számukra.

Kapcsolódó cikkek