Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Real Madrid-Chelsea, kedd 21:00

Az elődöntő két párharca közül jó eséllyel ez lesz a gólszegényebb. Miért? Nos, nem túlzás kijelenteni, hogy mind a két csapat igencsak stabilnak tűnik hátul, ám a támadójátékuk hagy némi kívánnivalót maga után. Az utóbbi négy meccset vizsgálva, a Real Madrid három, míg a Chelsea két gólt szerzett, nulla, illetve egy kapott találat mellett. Mégis a londoniak mérlege a jobb, hiszen ők két győzelmet és egy-egy döntetlent, illetve vereséget hoztak össze, míg a spanyolok egy siker mellett, három ikszet ügyeskedtek össze.

Többek között a Liverpool elleni visszavágót is döntetlenre hozta Zinedine Zidane csapata, amellyel könnyedén bebiztosította a legjobb négybe jutást. Bár nem a Királyi Gárda számított a párharc esélyesének, végül az angolok hibáit kihasználva, valamint a védelmet alaposan felkeményítve, mégis ők jutottak be az elődöntőbe.

A Chelsea-nek könnyebb dolga volt, a Porto „idegenbeli” (mindkét találkozóra Sevillában került sor) legyőzése után, a visszavágón már csak hozni kellett, amihez Thomas Tuchel nagyon ért: a kemény védekezést. A PSG korábbi mestere szépen gatyába rázta az Oroszlánokat, megreformálta a felállást, betömte a védelemben tátongó lyukakat, egyedül a gólszerzéssel nem boldogul a csapat. Werner és Havertz is betliznek eddig, a Kékek így a kevésgólos győzelmeket gyűjtögetik, valamint a Bajnokok Ligája-serleg mellett, az FA-kupát is hazavinnék.

Papíron ők a legesélytelenebbek, azonban a Chelsea-t botorság lenne lebecsülni, elég csak a 2012-es eseményekre gondolni. A keret minőségével nincs probléma – sőt, még jobb is, mint kilenc éve –, a győztes taktika is megvan, ahogy a megfelelőnek tűnő edző is, a német tréner személyében.

Ráadásul, még a sérültek terén is jól állnak a londoniak, egyedül Kovacic kiesése fájó veszteség. Nem úgy a másik oldalon, ahol a védelem még mindig igencsak kísérleti, Ramos játéka erősen kérdéses, hiányában Varane párja Militao lehet, ugyanis Nacho a szélen kaphat helyet, Mendy kiesése okán. Valverde koronavírus-fertőzés miatt nem lesz ott a spanyol fővárosban rendezendő találkozón, így ismét a Modric-Casemiro-Kroos középpályás-trió brillírozhat. Ám még számukra is elképesztően nehéz lesz az ötvédős angol retesz feltörése…

Tipp: Döntetlen 3,25

Bajnokok Ligája: Szerezz ingyenes élő fogadásokat!

Kapcsolódó cikkek