Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Télre fordulva eljött a pillanat, amikor a bajnokság két újonca összecsap egymással. A rajt előtt minden bizonnyal ez volt az a párharc, ahol egyik fél sem számolt pontvesztéssel. Az ellenkező utat bejáró feljutók mérkőzésén ki kerekedik felül?

Heidenheim-Darmstadt, szombat 15:30

Az Opta előrejelzése a Darmstadtot kiesőnek várta, míg a Heidenheimet a 15. helyre pozícionálta, a novemberi frissített listán csak előbbi klub csúszott hátra eggyel. Bár az erősorrend arra engedne következtetni, hogy sok változás nem történt, de mindkét oldalon drasztikus módosításokat eszközöltek az edzők a start óta.

Frank Schmidt önazonos akart maradni, hiszen eddig is dacolva az előzetes esélyekkel, a saját játékukat nem feladva jutottak el 15 év alatt az amatőr rendszerből az első osztályig. Erről a tervről azonban pillanatok alatt kiderült, hogy naiv, mi több kész öngyilkosság egy ilyen képességű kerettel a legmagasabb szinten.

Az első két és fél meccsükön összesen 11(!) nagy helyzetet engedtek az ellenfeleknek, és ez a szám jóval magasabb is lehetett volna, amennyiben a védelem mögött felkínált területeket okosabban használja ki a Dortmund, ám végül e találkozó pocsék első félideje vezetett a tréner azon felismeréséhez, hogy ez így nem folytatódhat, avagy ideje kompromisszumokat kötni.

Ez elsősorban hazai pályán vezetett pozitív eredményekhez, melyek közül a Stuttgart elleni siker a legkiemelkedőbb. Ekkor Sebastian Hoeness összes sakklépésére hatékony és gyors megoldást talált az első hetekben a játékosait rendre vágóhídra küldő Schmidt. A VfB hatosait kiiktató heidenheimi belső középpályások által bemutatott emberfogást, és a szélesség biztosítását, valamint a vonalak közé belépő emberek felvételét célzó 5-1-3-1-es védekezést azóta több klub is bevetette a szezon meglepetéscsapatával szemben.

Természetesen néha Schmidt elképzelései sem ülnek, ekkor pedig mindössze a szerencse állhat egy hatalmas vereség útjába, ahogy az a lipcsei kirándulásuk alkalmával történt, ahol azt a döntést hozta, hogy a középpálya és a védelem szélére is ellenkező lábas labdarúgókat helyez azzal az elhatározással, hogy a Leipzig letámadásánál szélre kitett labdákat ne kelljen maga elé engedniük a játékosoknak, hanem azonnal rúghassák a magas védelmi vonal mögé, csakhogy ez a labdás kontroll teljes elvesztéséhez vezetett, aminek köszönhetően a saját térfelükre szorultak.

A Darmstadt, mint visszatérő pontosan tudta, hogy mire számíthat a Bundesligában és ennek megfelelően egy kimondottan kockázatkerülő felfogással vágtak neki a szezonnak, és a nyitófordulóban még 1-0-s hátrányban is 5-4-1-es alakzatban, mélyen a kapujuk előtt védekeztek, várva az egyetlen lehetőségükre, ami meg is jött, de nem értékesítették. Matthias Bader, a jobb oldali szárnyvédő elmondta, hogy az első meccseken testidegen játékkal próbálkoztak, viszont a szeptemberi válogatott szünetről visszatérve minden körülmények közepette az intenzív letámadásra, illetve a támadófutballra alapoznak.

Ez a szándék vezetett ahhoz, hogy a Frankfurt ellen még hátrányban is foggal-körömmel védekező csapat, az Allianz Arénában kilenc emberre fogyatkozva is ment előre a gólért. Az ekkor kapott nyolcas is kulcsszerepet játszott az azóta újra felbukkanó óvatosabb megközelítésben, ami egyelőre nem vezet győzelemre, miután a továbbra is rossz pozíciókból próbálkozó Tim Skarke (0,04 xG/lövés) most már két hónapja nem szerzett gólt és a rendszeresen ziccerbe kerülő Marvin Mehlem (0,20 xG/lövés) szárkapocscsonttörést szenvedett.

Tipp: Döntetlen esetén a tét visszajár: Heidenheim 1,56

Kapcsolódó cikkek