Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Az angol másodosztály újfent hétközi fordulót rendez, szám szerint ez lesz a 38. játékhét.


 

 

Barnsley – Bristol City

Elkezdett életjeleket adni Poya Asbaghi legénysége, csupán az a kérdés, hogy elkéstek-e ezzel, vagy még van remény számukra a bennmaradást illetően. Az Oakwell Stadium közönsége reménykedik, mert igaz, hogy csak négy pont a lemaradásuk, de egy olyan csapattal szemben, amelytől levontak hat pontot, tehát a pályán jóval előttük jár. Most azonban Nigel Pearson fiai ellen kellene sikert aratni, akik a hétvégén hosszú idő után nyertek ismét idegenben, s most ugyanerre készülnek, amivel csaknem be is biztosítanák a következő szezonra is a tagságukat.

 

Birmingham City – Middlesbrough

Legutóbbi két meccsén négy pontot gyűjtött Lee Bowyer együttese, amivel szépen eltávolodtak a kiesés elleni harctól, de néhány pontra még szükségük lesz a biztonság kedvéért. A kupában remeklő, azonban erre kissé a bajnokságot feláldozó Chris Wilder tanítványai nincsenek a legjobb formában, így nem vár rájuk könnyű feladat a St Andrew’s fanatikusai előtt, főleg, hogy idegenben amúgy sem remekelnek annyira.

 

Bournemouth – Reading

Kötelező győzelem vár Scott Parker egyletére, akik még mindig automatikus feljutást jelentő helyen vannak, s az elmaradt mérkőzéseik okán még a bajnoki címről sem kell letenniük. Illene kiszolgálniuk a Dean Court közönségét, miután az utóbbi meccseken nem voltak meggyőzőek, de most egy olyan vendéget fogadnak, ahol sem a forma, sem a helyezés nem ad okot félelemre a hazaiak részéről. A fővárosiak ugyanis a kiesés ellen küzdenek, bár ehhez nagy köze van a hat pontos levonásuknak is, de mindent elmond, hogy most cseréltek edzőt, vagyis egyelőre ideiglenesen Paul Ince irányítja a londoniakat.  

 

Blackburn Rovers – Derby County

Tony Mowbray fiai kapcsán is az lehet a gondolatunk, hogy odahaza nem kaphatnak ki, de még csak pontot sem veszíthetnek egy olyan együttessel szemben, amely a vonal alatt van. Ez még úgy is fennáll, hogy Wayne Rooney csapata csak a nagyon súlyos büntetések okán található ennyire a tabella alján. Azonban a vendégek formája nem épp meggyőző, így pedig idegenben nagy reményeik aligha lehetnek, főleg az alapján, hogy az Ewood Parkba ritkán járnak nyerni.

 

West Bromwich – Fulham

A teljes szétesés fenyegeti Steve Bruce legénységét, miután az új mesterrel hét mérkőzés után is még nyeretlenek és már csak nagyon minimális esélyük maradt az azonnali visszajutásra. Ezen reményeiket az sem segíti, hogy a jelenlegi listavezető érkezik a The Hawthorns közönsége elé, akiknek viszont egyre biztosan, hogy csak egy átutazó szezont töltenek a másodosztályban, mert Marco Silva irányításával a fővárosiak rendkívül felfelé lógnak ki a mezőnyből.

Kapcsolódó cikkek