Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Córdoba CF – Real Sociedad

A harmadosztály negyedik csoportjának B tízesében harmadik helyén álló hazaiak szeretnének mindenképpen visszatérni a Segundába, de közben nem nézne ki rosszul, erőfitogtatásképpen, ha sikerülne a Getafe után egy újabb élvonalbeli együttes búcsúztatni a kupában. Hat mérkőzés óta nem kaptak gólt, ami azért kellően jól mutat és ad némi okot a bizakodásra is.
Talán kissé meglepő módon az eddigi nyolc összecsapásukból három Córdoba és három döntetlen mellett csak kétszer nyertek az elsőosztályú baszkok.
 

Alcoyano – Real Madrid

A hazaiak a harmadosztály harmadik csoportjának B tízesében állnak a dobogó legalsó fokán. Egy kevés gólos meccsekre specializálódott taktikával tudnak idén sikeresek lenni, és bár messze még a vége reális esélyük nyílhat történetük során másodszor feljutni a másodosztályba. Egy élvonalbeli gárdát már búcsúztattak, de a fővárosiak azért egy más kávéház, mint a Huesca.
A két csapat eddig kétszer csapott össze, és nem meglepő módon mindkét alkalommal a Real Madrid nyert.
 

UD Ibiza Eivissa – Athletic Club Bilbao

A harmadosztály harmadik csoportjának B tízesének első helyén álló hazaiak szeretnének feljutni, amit a tíz bajnokin elért nyolc győzelem, két döntetlen és összesen egyetlen kapott gól meg is alapoz ez idáig. A kupában sem kegyelmeznek, a Celta Vigonak egy ötöst hintettek az előző körben, most pedig a friss szuperkupagyőztes skalpjára vágynak, ami jól idealizálná, hogy rettenthetetlenek a céljaik elérése érdekében.
A két eddig még nem találkozott egymással.
 

Cornellà – FC Barcelona

A harmadosztály harmadik csoportjának B tízesének hatodik helyét elfoglaló hazaiak abban a különleges helyzetben lesznek, hogy az előző év utolsó meccsén épp a Barcelona B csapatától kaptak ki egy góllal, most pedig egy „felturbózott” ellenféllel kell szembenézniük, aki ugyanazt a mezt fogja viselni. Az előző körben a szenzációt okozták, mikor kiejtették az Atletico Madridot, most pedig újabb nagy hal akadhat a horgukra.
A két együttes ebben a formában még nem találkozott egymással, azonban a már említett második csapat ellen negatív a mérlegük.

Kapcsolódó cikkek