Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

MOL Fehérvár FC (1,35) vs. Vaduz (8,00), csütörtök 20:00

Talán egy fokkal nehezebb lesz megugrani ezt a lécet, mint a montenegróit, de toronymagas esélyes a fehérvári együttes. A liechtensteini bajnok jókora tapasztalattal rendelkezik nemzetközi porondon, de játékerejüket jól mutatja, hogy a svájci másodosztályban szerepelnek, mivel a miniállamban nincs bajnokság, csak kupa – így kvalifikálja a Vaduz is magát minden évben a nemzetközi porondra. A legutóbbi huszonkét év során mindössze egyszer fordult elő, hogy nem a Vaduz lett a kupagyőztes, 2012-ben, amikor az USV Eschen/Mauren csapata büntetőkkel megnyerte az aranyérmet. 

De, mit is lehet róluk tudni? Tavaly a svájci másodosztály hatodik helyén végeztek a tízcsapatos mezőnyben, mindössze hét ponttal maradtak el a kieső pozíciótól, az idei kiírásban pedig egy fordulót követően az utolsó helyen állnak. Az előző körben az izlandi Breidablik ellen mutathatták meg magukat: egy idegenbeli döntetlen után hazai pályán 2-1-re nyertek. Hiba lenne leírni őket, hiszen a keretük összértéke (5,80 millió euró) az NB1 középmezőnyére lenne elég a Transfermarkt szerint, van svájci utánpótlásválogatott játékosuk, és jó néhány olyan futballistájuk, akik megjárták a svájci elsőosztályt, sőt a szenegáli Mohamed Coulibaly még a Championshipben is szerepelt. 

Jobb a Vidi, kötelező a továbbjutás, de fegyelmezett, lendületes játékra lesz szükség. 

Tipp: 2,5-nél több gól – 1,80

 

Torino (1,15) vs. DVSC (15,00), csütörtök 21:00

Egyik csapatnak ajándék, a másiknak jutalomjáték. A Torino két hete még a bajnokságra készült, aztán egyszer hirtelen a Milan visszalépésével belecsöppentek az Európa Ligába. Ezzel szemben a Loki ugyan az AS Romát várta, de egy fokkal könnyebb ellenfelet kapott – ha lehet így fogalmazni. Ez amolyan jutalomjáték lesz, miután sikerrel vették az albán akadályt. A Torino Olaszország egyik legnagyobb múltú csapata, akik a Serie A-ban is jelentős erőt képviselnek. Ugyan csak hetedikek lettek, de mindössze hat ponttal maradtak le a dobogóról. 

Legnevesebb játékosuk Andrea Belotti, akiért tavaly topklubok álltak sorban, de mégis maradt a Torinóban. 35 millió euró az értéke, ráadásul huszonkét alkalommal már az olasz válogatottban is szerepelt. Nagyon komoly játékerőt képviselnek, közel 200 millió euró a keret összértéke a Transfermarkt szerint. A bikák legnagyobb sikere nemzetközi szinten az 1991/1992-es idényben lejátszott UEFA-kupa-döntő, de európai kupaporondon legutóbb a 2014/2015-ös szezonban szerepeltek, akkor a nyolcaddöntőig jutottak. Nagy tehát a bika étvágya, és a Loki éppen olyan csapatnak tűnik, ami jó lehet előételnek. 

Félelmetes a támadósora a Torinónak, Belottival és Simone Zazával, tavaly megverték a Laziót, a Milan-t és az Intert is. A Debrecen gyengepontja pedig éppen a védekezés. Az viszont nagy kérdés, hogy milyen hatással lesz az olaszokra, hogy nem a saját stadionjukban fogadják a magyar bronzérmest, hiszen ott éppen rendezvény van, nem tudták átszervezni. Az is nagy dilemma, hogy milyen fizikai és erőnléti állapotban vannak, hiszen nem egészen egy hónapja kezdték el a felkészülést. 

Gálajáték is lehet belőle, a Debrecen egyetlen célja az lehet, hogy játszanak egy jó meccset.

Tipp: A Loki szerez gólt – 2,40

 

Kapcsolódó cikkek