Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A holland élvonalban a 29. forduló következik, ahol is szombaton sorsok dőlhetnek el a szezon legvége előtt.


 

 

RKC Waalwijk – FC Groningen

Stabil középcsapatot épített fel immár második éve Joseph Oosting az észak-brabant városban, ahol ennél merészebb álmokat talán vétek lenne kergetni. Azonban miután ezúttal az egyik kiesőjelölt érkezik a Mandemakers Stadion közönsége elé, így három ponttal számolnak a szurkolók. Ez nem ördögtől való gondolat, hiszen Dennis van der Ree alakulata mindössze három idegenbeli meccsét nem bukta el. Márpedig egy hazai siker esetén a rájátszás hely még meglehet, ami egy európai kupaindulás halovány reményét jelentené, amit aligha gondoltak volna valamikor is a sárga-kékeknél.

 

Sparta Rotterdam – SC Heerenveen

Három döntetlen az előző három összecsapáson ezen két együttes mérlege egymás ellen, ami alapján a Het Kasteel Stadion szurkolói nagyon remélik, hogy a kedvencek végre megtörik ezt. Ugyanis egyre biztosabbnak tűnik, hogy Maurice Steijn tanítványai idén ott lesznek a nemzetközi porondon valóindulásért vívott playoffban. Velük ellentétben Kees van Wonderen alakulatának ezért még sokat kell dolgozni, kezdve egy mostani minimum pontszerzéssel, mert ők billegnek a határon, ami akár rosszul is elsülhet, ha nem javítanak az idegenbeli mutatójukon.

Kapcsolódó cikkek