Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A japán élvonal 4. fordulójában két rangadóval indul a szombat.


 

 

Albirex Niigata – Kawasaki Frontale

Hat esztendő után tudott visszajutni az élvonalba a hazai együttes, s egyelőre elég jó a szezonrajtjuk, hiszen Rikizo Matsuhashi irányításával három kört követően még veretlenek.  Ezúttal az egy ponttal mögöttük lévő, előző idénybeli ezüstérmes érkezik a Denka Big Swan Stadium közönsége elé, hogy megtörje az újon jó szériáját, s az erőviszonyok alapján erre reális esélye is van Toru Oniki fiainak. Már csak azért is, hiszen az idei egyetlen sikerüket az otthonuktól távol érték el, így most rögtön kettőből kettőre javíthatják az idegenbeli mérlegüket egy sikerrel.

 

Vissel Kobe – Urawa Red Diamonds

Három meccsen kilenc pont a mérlege Takayuki Yoshida alakulatának, akik egyedüli százszázalékos mutatójuk okán vezetik is a tabellát. Az újabb hazai rangadón a Noevir Stadium publikuma szeretné látni, hogy a kedvencek kicsit kozmetikázzák az elmúlt évek eredményeit a vendégségbe érkező riválissal szemben, hiszen a legutóbbi öt hazai derbi során háromszor is a vendégek örülhettek a három pontnak. Most ezt a lengyel Maciej Skorza is szeretné megvalósítani, hiszen az előző fordulóban összejött tanítványainak az idei első győzelem, s a sorozat megkezdéséhez még egyre biztosan szükségük lenne.

Kapcsolódó cikkek