Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A belga élvonal európai kupaporondra való kikerülésért harcolók csoportjában már a negyedik fordulót rendezik.


 

 

KV Mechelen – KAA Gent

Hiába kezdte győzelemmel a kvartett küzdelmeit Wouter Vrancken legénysége, utána két vereség következett és már nyolc pont a lemaradásuk az elsőtől, akikkel ráadásul most játszanak. Normál esetben csak az listavezető mehetne az Európa Konferencia Liga selejtezőjébe, de azzal, hogy Hein Vanhaezebrouck fiai megnyerték a kupát, ők már biztosították a helyüket az Európa Ligában, így a rajtuk kívüli legjobb indulhat majd a harmadik számú kupasorozatban, tehát a hazaiaknak a célja mostani második négy pontos hátrányának ledolgozása kell legyen, ami egy itteni győzelemmel még akár össze is jöhet. Persze ehhez a kék mezesek is hozzá fognak szólni, akik egy vereséggel indultak, majd kétszer nyertek, múlt héten épp ebben a párosításban egy góllal hazai környezetben.

 

KRC Genk – Sporting de Charleroi

Az előbb említett lehetőségre csapna le Bernd Storck együttese, akik a másodikok a csoportban, s az első hely úgy sem tűnik reálisnak, hogy négy pont a hátrányuk és még otthon játszanak a listavezetővel, de ha most nyernek, akkor óriási lépést tesznek a nemzetközi porond irányába. A vendégségbe érkező Edward Still tanítványainak erről öt pontos lemaradásban már aligha kell álmodozniuk, bár egy idegenbeli siker talán jelentene némi reményt, de az eddigi három meccsen szerzett egy pontjuk alapján elég nehéz erre gondolni, miközben otthon sem tudtak nyerni ebben a párosításban, idegenben meg egész szezonban nem voltak meggyőzőek.

Kapcsolódó cikkek