Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A vasárnapi Ferencváros- Diósgyőr embéegyes mérkőzést príma lehetőséget kínált arra, hogy a zöldek csütörtöki Európa Liga eufóriája, energia nyalábja, az ellenfelet galacsinná összegyűrő, majd porító ereje mennyire kitartó? Kiderült minden a legnagyobb oké! A stadion ugyanabban az optimális állapotban fogadta a résztvevőket, a gyep továbbra is alázatosan adta a talpalávalót. Az egészen izgalmas drón felvételen, a stadionon kívül, igaz csak délutáni fényben, csillogva futottak az autók, impozáns látványt nyújtott az Üllői úti felüljáró, fáradt hernyóként felkapaszkodó BKV buszok kéksége, ezzel szemben, a taxik sárgasága harmóniába öntötte a képi idillt, szóval mutatós volt a látvány.

A sportkombináton belül talán ugyanazok az emberek zúgtak, akik a Suduva ellen is bíztatták a futballistákat. Ámbár lehet, hogy kisebb szortírozás ment végre, ez a méta nem nemzetközi, csak hazai és az idén sem annyira fajsúlyos csapat, a DVTK poroszkált a pályán! Különben a férfiak szinte majdnem ugyan abban a felállásban iparkodtak, a mez illatosítója is molekulára stimmelt a csütörtökihez. Tehát abszolút optimális volt az egész. A vendégek részéről meg még jobbá vált, hogy a tökéletes kérdőjel Isael kiállításával emberelőnybe kerültek, csakhogy ebből nem húztak hasznot! Ahogyan az egész heti felkészülésükből sem.

Egy a baj ezzel a Diósgyőrrel. Ne kellene tétmeccset játszaniuk. Addig egészen precíz minden, amíg hivatalossá nem válik az ottlétük, a hétközi tréningen óriásiak, hiszen ezt mondogatja a nagy menekülő ember, a spanyol góré. Edzésen, ellenfél nélkül álom, ahogyan dolgoznak a sport beosztottak, aztán éles szituációban rémálom az egész! Pedig lehetnének jók, ha csak a szurkolókat veszi alapul a megfigyelés. Mert a miskolciak akkor is a csapattal éreznek, ha rosszul megy, igaz akkor ki is mondják, hogy „veletek meg mi a fene van”? Ezt persze zokon veszik az érintettek, kicsit be is sértődnek, a teljesítmény azonban maradt nulla! A Fradi ellen majd 60 perc játék után találták el először a kaput.

Leisztinger főapuka vajon hogyan fogadta ezt a teljesítményt?

Kapcsolódó cikkek