Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Ahogy minden liga, az NB I is a hajrájához közeleg. A tabella szokásosan sűrű, a 10. és a 4. helyet mindösszesen 6 pont választja el, ami szinte felfoghatatlan forgatagot okozhatna, ám valószínű, hogy olyan fordulónak nézünk elébe, amikor kisebb elmozdulások lesznek csak, mert a komolyabb célokat kitűző csapatok, az eddig alul is teljesítő csapatok a hajrához közel nem engedhetik meg maguknak, hogy ne kiemelten kezeljék a mérkőzéseiket.

Egyetlen igazi meglepetés várható a fordulóban, már amennyire az NB I-et aktívan követőket az meglepné, mert még ha a papírforma mást is diktálna, most a meglepetésre van nagyobb esély. Rögtön ezzel a mérkőzéssel kezdjük!

Kecskeméti TE – Fehérvár FC, szombat 17:45

A Kecskemét hazai pályán már-már hagyományosan erősnek bizonyul Szabó István vezetésével, ezért is, és az előző három fordulót alapul véve is Bartosz Grzelak csapata, a Fehérvár igen lehetetlen előjelekkel vág neki ennek a mérkőzésnek, hiába ők a tabella alapján az esélyesek (a Fehérvár 3., a KTE 5.). Egy szó mint száz, ha rossz formában vagy és a KTE ellen szeretnéd összekapni magad, idegenben nem vagy valami szerencsés helyzetben.

Az elmúlt hetekben ráadásul nem csupán az mutatkozott meg, hogy a Fehérvár még mindig meghökkentően nagy hullámzásra képes, de az is, hogy a csapat továbbra sem állt össze. Védekezésnél még csak-csak tudnak stabilan kompaktak lenni, de nagyon nehezen tudnak mit kezdeni akkor, amikor az ellenfél átadja nekik a területet és a labdát és támadásokat kéne felépíteni. A KTE pont úgy szokott hozzáállni hazai pályájához, hogy nem igazán törekszik labdabirtoklásra (saját pályájuk viszonyait is ismerve), így hát nem valószínű, hogy a Fehérvár ebben a fordulóban fog feltámadni.

Tipp: Kecskemét győzelem 2.20

Debreceni VSC – Zalaegerszeg, vasárnap 12:30

Még ha nagyon kevés esély is van egy óriási Kisvárda- és/vagy Mezőkövesd feltámadásra, a ZTE akkor sem nyugodhat még meg. Nyilván nem is teszik, Márton Gábor is annál ambiciózusabb edző és a klub is azért valószínűleg más célokkal vágott neki már ennek a szezonnak is, nem azzal, hogy a kiesés elleni küzdelem bármikor is szóba tudjon kerülni náluk. Mégis így történt, a ZTE szezonja idén kizárólag erről szól.

Hiába van önmagához képest elég jó formában a ZTE viszont, a hazaiaknak, a DVSC-nek most már illik valamikor megtalálniuk azokat a cipőket, amikkel gólokat tudnak termelni és ehhez azért jó ellenfélnek tűnik egy kiesés ellen küzdő csapat, még úgy is, ha korábban épp a Mezőkövesd verte meg a Debrecent szintén hazai pályán. Ahogy a Fehérvárnak, úgy a Debrecennek is rengeteg gondja akad építkezésnél, sőt a DVSC-nél gyakran a rest defence is pocsék, így nem kizárt, hogy mindkét csapat szerez gólt a találkozón, de elfogadhatatlan lenne a debreceniektől, ha nem győztesként hagynák el a pályát. Ellenkező esetben mindenki elgondolkodhatna azon, hogy a prekoncepciók és számok ellenére is talán tévesen ítéljük a DVSC-t a liga topcsapatai közé.

Tipp: DVSC győzelem 1.73

Kapcsolódó cikkek