Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Zeta vs. MOL Fehérvár FC, csütörtök 20:30

Az egyetlen kiemelt magyar csapat az első fordulóban a székesfehérvári gárda, akik ennek megfelelően a papíron leggyengébb ellenfelet kapták. A montenegrói Zeta a hazai liga harmadik helyén kvalifikálta magát a selejtezőkre. Finoman szólva sem a rúgott gólokról híres az együttes, pontosan egy gólt szereztek meccsenként, ami a liga egyik leggyengébb mutatója. Amiben viszont kiemelkedőek voltak, az a védekezés, a bajnokság legkevesebb gólját kapták holtversenyben. Nincs különösebb nemzetközi tapasztalatuk, legutóbb két évvel ezelőtt próbálkoztak az EL-ben, akkor már az első körben kizúgtak a Zeljeznicar ellen. 

A Fehérvár eddig nem volt túl aktív az átigazolási piacon, igaz, Nikolic mesterre jellemző, hogy inkább télen hoz új játékosokat, hogy a nemzetközi kupákra be tudja őket építeni. Ennek ellenére mégis érkezett egy-két erősítés, például Ivan Petrjak valószínűleg kulcsember lesz a Vidi támadósorában, Rus Adrián valószínűleg Juhász Roland esetleges pótlására érkezett, de idén még nem valószínű, hogy kulcsszerepet kap, Fusho Bambgoye pedig nem lenne meglepő, ha a padot koptatná a szezon során. Nikolic együttese rendszerint rosszul kezdi a kupaselejtezőket, főleg idegenben, tavaly a Dudelange ellen csak egy 1-1-es döntetlenre voltak képesek, két éve a máltai Balzan ellen pedig 3-3-ra végeztek. 

A Zeta valószínűleg a kőkemény védekezésre fog építeni, a kérdés, hogy a Vidi át tudja-e törni a montenegrói falat. Ha igen, akkor lehet belőle egy sokgólos, nyíltsisakos küzdelem, de ha nem, akkor benne van egy 0-0-ás döntetlen. 

Tipp: 2,5-nél kevesebb gól – 1,91

 

Honvéd vs. FK Žalgiris Vilnius, csütörtök 21:00

A Honvédban jelentős változások voltak az elmúlt hónapokban, tulajdonosváltás mellett edzőváltást is eszközöltek a klubnál. Supka Attila a jó eredmények ellenére is búcsút intett Kőbányának, a helyére pedig Marco Rossi példájára érkezett egy kopasz talján, Giuseppe Sannino személyében. Az olasz híresen nagy motivátor, így valószínűleg nem lesznek motivációs problémáik a játékosoknak. A játékoskeretben is nagy átalakulás történt, a kulcsemberek közül távozott a gólkirály Filip Holender, a lendületes Danilo, valamint a betonbiztos Gróf Dávid is új kastélyba költözött. Érkezők is voltak bőven, hármat éppen szerdán jelentettek be: Kispesten folytatja Kesztyűs BarnaEgerszegi Tamás és a jó nevű Vladiszlav Kulacs is, aki több mint száz alkalommal lépett pályára az ukrán élvonalban. A trióból Egerszegi Tamás maradt ki a Zalgiris elleni keretből, de Kesztyűs és Kulacs sem sokat edzett még a csapattal, így valószínűleg csak a kispadon kapnak majd helyet. Úgy tűnik, hogy Grófot is sikerült pótolnia a kispesti együttesnek, hiszen a Hapoel Tel-Aviv egyes számú portását, az izraeli-magyar állampolgár Lefkovits Robit is sikerült elcsábítaniuk, ráadásul a támadószekcióba érkezett Amadou Moutari is. Úgy tűnik, hogy jól erősített a bajnoki negyedik, a kérdés az, hogy mennyire tudott összecsiszolódni a keret ennyi idő alatt. 

A Zalgiris a litván bajnokság második helyén végzett. Litván szinten egy meghatározó csapatként tartják számon, ezt az eredmények is alátámasztják: 2011 óta nem végeztek hátrébb a dobogó második fokánál. Ennek megfelelően évek óta indulnak a nemzetközi porondon is, ahol nem is szerepelnek rosszul. Tavaly a harmadik körig meneteltek, ahol végül a Sevilla búcsúztatta őket (0:6), de kiejtették a feröeri Klaksvíket és a liechtensteini Vaduzt is. Két évvel ezelőtt pedig a Ludogorec állta útjukat, érdekes módon hazai pályán ugyanúgy 2-1-re legyőzték őket, mint a Fradi, de idegenben megsemmisítő, 4-1-es vereséget szenvedtek. A litván bajnokság jelenleg is zajlik, tehát a Zalgiris játékban van, ez az ő malmukra hajthatja a vizet. A keretben több magyaros nevű futballista található, ilyen például Klemen BolhaLiviu Antal és Tomislav Kis is – utóbbi a csapat gólfelelőse, januárban érkezett és azóta 17 meccsen 11-szer talált a hálóba az idei szezonban, amivel a litván bajnokság góllövőlistájának az élén áll. 

Nehéz megmondani, hogy a Honvéd mit fog játszani, lévén, hogy még nem láttuk tétmeccsen Sannino alakulatát. A felkészülési mérkőzések nem sikerültek jól, egyedül az osztrák másodosztályú Tirolt tudták legyőzni a vörös-feketék. A hazai pálya mellettük szól, de az új igazolások valószínűleg még nem illeszkedtek be, illetve az is kérdés, hogy az elmúlt két hét során mennyire talált magára edző és csapata. Nem olyan gyenge ez a litván gárda, hogy egy ujjgyakorlattal elintézzék őket, így fenntartásokkal érdemes csak fogadni erre a meccsre. 

Tipp: A Zalgiris szerez gólt – 1,52

Kapcsolódó cikkek