Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A dán másodosztály alsóházában már a második fordulót rendezik, mely során a dobogó három résztvevője is pénteken lép pályára.

 

 

Boldklubben af 1893 – FC Helsingör, péntek 19:00

Novemberben hosszú évek sorozatos veresége után győzni tudtak ebben a párosításban a koppenhágaiak, akik ekkor még reménykedhettek a NordicB Liga felsőházi szereplésben, de végül arról lemaradtak. Azonban az újonc esetében sokkal fontosabb, hogy a kiesés veszélye nem igazán fenyegeti Kim Engstrøm alakulatát. Noha a mostani szereplést egy csúnya nagy pofonnal kezdték, de ez sem okoz igazából problémát, mert az első helyről ugyan nagy valószínűséggel elcsúsznak a „93-asok”, de esetükben sokkalta fontosabb azon szempont, hogy odahaza kiszolgálják a szurkolóikat. Ezt most a tabella utolsó helyén álló hovedstadeniek ellenében tehetik meg, akik ellen alighanem el is várja az Østerbro Stadion publikuma, hogy otthon tartsák a kedvencek a három pontot. A vendégségbe érkező, idegenben még nyeretlen „fehér-kékek” ezúttal sem számíthatnak sok jóra, hiszen három döntetlen szerepel a csapat neve, mint pontszerzés az otthonuktól távol. Alvaro Santos legénysége célba vette a harmadosztályt és egyre nehezebben elképzelhető, hogy ki tudjanak mászni abból a gödörből, főleg akkor, ha nem tudnak pontokat gyűjteni idegenben is.

Tipp: Boldklubben af 1893 győzelem – 2.08

 

AC Horsens – Hilleröd Fodbold, péntek 19:00

Nagy meglepetést okozott a NordicB Liga-szezon során a „sárga veszedelem”, mely az élvonalból való kiesését követően nemhogy feljutásért nincs harcban, de még az alsóházban is csak a középmezőnyben helyezkedik el. Ennek is okán került a kispadra Joakim Persson, aki egyelőre közel sem tudott olyan megváltói szerepet betölteni, mint amit vártak tőle, de a kiesést már jó eséllyel elkerülik a midtjyllandiak, ami talán a legfontosabb része lett a tavasznak. Ettől függetlenül persze a Nordstern Arena közönsége reméli, hogy néhány sikerrel még megörvendeztetik őket a kedvencek, s nagy szó lenne, ha sikerülne legyőzni az alsóházi tabella élén álló Christian Lønstrup tanítványait. Már csak azért is, mert az alapszakasz során a hovedstadeniek elvitték a három pontot mikor összefutott a két együttes, így ez a találkozó most a revans lehetőségét kínálja a hazaiak számára. Csakhogy a „narancssárga-feketék” sem feltett kézzel érkeznek, s egy rangadót már nyertek a rájátszás első körében, s nem kérdés, hogy a másodikat is esélyesként várhatják, még idegenben is.

Tipp: mindkét csapat szerez gólt, Igen – 1.61

Kapcsolódó cikkek