Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Napoli-AS Roma, vasárnap 21:45

Két vereség sosem jön jókor, a Farkasoknak azonban most a legrosszabbkor jött a Milan és az Udinese elleni botlás. A kényszerszünetet követő visszatérést jól kapták el a fővárosiak, a Sampdoria ellen behúzták a három egységet, ám utána megindultak a lejtőn, a Napoli és a Milan nagy örömére. Ez a két klub ugyanis összeállt a több hónapos kihagyás alatt, így nem csoda, hogy már lőtávolon belülre is értek az ötödik helyen álldogáló Romához képest.

A Rossoneri is megérdemli a dicséretet, ám most elsősorban Gattuso és a déliek érdemeit szeretnénk kiemelni, kezdve az Olasz Kupa megnyerésével. A kékmezesek először az Intert múlták felül, majd a Juventus elleni döntőben is ellenfelük fölé nőttek, a büntetőpárbajban pedig megszerezték a hőn áhított serleget. Ezután már csak a bajnokságra és a Bajnokok Ligájára kell koncentrálniuk, ám mivel utóbbi küzdelmei csak augusztusban indulnak el, így egyértelműen a pontvadászat élvez elsőbbséget.

Igaz, a jövő évi elitligás szereplésről már lecsúsztak, az Atalantát aligha éri utol bárki a negyedik helyen, a Juventus-Lazio-Inter hármasról pedig már ne is beszéljünk, az EL-szereplés kivívása, és a gyenge szezonkezdet kijavítása még mindig ott van a legfőbb célok között a Vezúv lábánál fekvő városban. A sorsolás nem volt kegyes a déliekhez, közvetlen riválisaik közül, az AC Milannal találkoznak, az utolsó két fordulóban pedig az Inter és a Lazio jön majd szembe, habár, a Roma sem járt jobban, ők is megkapták a Nerazzurrit és a Zebrákat is.

Gattuso alighanem készül némi újítással erre a találkozóra, az Atalanta elleni támadójáték ugyanis nem nyerte el a lobbanékony talján mester tetszését, így Milik és Lozano is kezdhetnek, Insigne és Mertens kárára, akik a padról beszállva tehetnek majd hozzá a mérkőzéshez. A védelemhez aligha nyúl hozzá a játékosként világbajnokságot nyerő tréner, a Napoli hátsó alakzata jól muzsikált a nagy klubok ellen is, elég csak megnézni az Olasz Kupa elődöntőjét, vagy a finálét.

Paulo Fonsecának több oka lenne variálni, az Udinese ellen nem működött jól a gépezet, hiába záporoztak az udinei kapura a lövések, gól nem született. A portugál mester szerencséjére, Veretout és Pellegrini is visszatérhetnek eltiltásuk után, elöl pedig ismét a bosnyák gólgép, Dzeko várhatja a labdákat. Kiegyenlített csatának tűnik, de a Napoli jobb formája, a hazaiak felé billenti a mérleg nyelvét.

Tipp: Napoli 2,04

Kapcsolódó cikkek