Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Juventus-Atalanta, szombat 21:45

A Juventus pole pozícióban van, ami a Serie A megnyeréséért folyó versenyt illeti, méghozzá úgy, hogy az utána következő három rajtkocka üres. A Zebrák 7 ponttal vezetnek a botladozó Lazio előtt, a sokáig nagy vetélytársnak tartott Inter pedig mára már teljesen kiírta magát a bajnoki címért folytatott vetélkedésből. A helyére az Atalanta lépett, akik pazar idényt futnak, ott vannak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, illetve a Serie A-ban is bronzérmes pozícióban tanyáznak jelenleg.

Gian Piero Gasperini elismerősen fogadhatja a gratulációkat, a bergamói gárda ugyanis szépen felvette a kesztyűt a tradicionális nagycsapatokkal, az újrakezdés óta kettőt is padlóra küldtek, már csak három van hátra. Igaz, talán nem is kellene meglepődni azon, hogy a Napoli és a Lazio is meghajolt a kék-feketék előtt, ugyanis a szezon újraindulása óta, hat-nullás győzelem-vereség mutatót villantott az Atalanta, amelyre még komoly kihívások várnak. A Juventus elleni csata után, még a két milánói gigásszal – a remek formában lévő AC Milan, és a jelenleg negyedik helyen álló Inter – szemben is lesz egy-egy erőfelmérője a csapatnak, mielőtt jönne a PSG, a Bajnokok Ligája negyeddöntőben.

Az Öreg Hölgy is jól kezdett a hosszú pihenő után, mármint a bajnokságban… Az Olasz Kupában csúnyán leszerepelt a csapat és Maurizio Sarri is, akit egyre többen szeretnének a klubon kívül látni. Nem véletlenül… A kupakudarc után, a bajnokságban ugyan összejött négy meggyőző győzelem, azonban a hétközi fordulóban újra megremegett a Zebrák lába. Az AC Milan ellen már két góllal is vezettek, amikor a Rossoneri megrázta magát és nem elég, hogy visszajött a mérkőzésbe, de meg is nyerte azt, ráadásul 4-2 arányban. Sarri ismét nem tudott jól belenyúlni a meccsbe, a védelem gyengélkedett, a középpálya sem működött megfelelően, egyszóval minden összejött…

Mostanra viszont visszatérhet De Ligt és Dybala is, mindkettőjükre különösen nagy szüksége lesz a csapatnak, ismerve az Atalanta adok-kapok játékát. A bergamóiak a legerősebb felállásukban futhatnak majd ki az Allianz stadion gyepére, Zapata, Muriel és Gómez is ott lehetnek majd a kezdőben, míg Ilicic a padról beszállva segítheti majd győzelemhez a gárdát. A Juve oldalán Khedira, Demiral és De Sciglio is hiányoznak, azonban ez aligha lesz hatással a vendéglátók tizenegyének erősségére. A Juventus még nem kapott ki hazai pályán a bajnokságban, és egyedül a Sassuolonak sikerült pontokat rabolnia Torinóból. Nem lepődnénk meg, ha az Atalanta is csatlakozna a modenai gárdához szombat este!

Tipp: Döntetlen 3,70

Kapcsolódó cikkek