Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Juventus-Lazio, hétfő 21:45

A Serie A idei szezonjában – az előzőkhez hasonlóan – mindössze egy csapat tudott stabilan jó teljesítményt hozni: a Juventus. A pontvadászat indulásakor az Inter nagyon erősen bekezdett, úgy tűnt állva hagyják a Zebrákat, akik ekkor még Maurizio Sarri filozófiájának alapjaival voltak elfoglalva. Végül aztán hamar kifulladt a Nerazzurri, ám rögtön új trónkövetelő lépett fel a színen: a Lazio. A fővárosi gárda nem kegyelmezett az egyenesbe kerülő Juventusnak, decemberben alaposan befűtöttek a regnáló bajnoknak, amelyet két hét alatt, kétszer is elnáspángoltak. Az első siker még nem volt annyira fájó, másodjára viszont már egy trófeát is sirathatott a Juve, elvégre az Olasz Szuperkupa döntőjében is a rómaiak kerekedtek felül, az előző mérkőzéshez hasonlóan, ismét 3-1-es eredménnyel.

Az Öreg Hölgy azonban egy fronton megingathatatlan: akkora rutinnal rendelkeznek a bajnokság megnyerését illetően, mint senki más, az elmúlt években. Hiába bukták el a Szuperkupa döntőjét, illetve veszítettek az Olasz Kupa fináléban a Napoli ellen is, a Serie A-ban magabiztosan menetelnek, szemben a Lazio tapasztalatlan gárdájával. A Sasok ugyanis kicsit megriadtak a nagy lehetőségtől, a kényszerszünet után pedig a formájuk teljesen odalett… Az Atalanta kezdte el lerombolni a bajnoki álmaikat, ám innen még volt visszaút, a Fiorentina-Torino kettős ellen, hogy utána következzen a kegyelemdöfés.

Simone Inzaghi legénysége teljesen elfogyott az AC Milannal vívott találkozón, amelyet a Rossoneri egy hármassal honorált. Ez volt az első szög a koporsóban, amelyet még kettő követett. A Lecce, majd a Sassuolo is három pontot gyűjtött a Lazio ellen, ez pedig már nem fért bele (ahogy az udinei döntetlen sem), a forduló előtt a harmadik helyen rostokolt a gárda, 8 pontnyi távolságra a Juventustól és a remélt bajnoki címtől. Pedig a Zebrák sem vágtatnak mostanság… Tény és való, hogy az Olasz Kupa-blama után, négy győzelemmel kezdték a bajnokság folytatását, csak utána jött szembe a Milan, és az első vereség. A San Siróban kapott pofonból azóta sem tért magához teljesen a csapat, ezt mutatja az Atalanta és a Sassuolo elleni pontvesztés is…

Most viszont itt a lehetőség Sarri számára, hogy az esetleges menesztését kicsit elodázza, egy közvetlen rivális elleni győzelemmel. Mindkét csapatnak egy-egy komoly rangadója lesz még a szezonban (Juve-Roma; Napoli-Lazio), a Juventusnak viszont formában kell maradnia, hiszen a Bajnokok Ligájában is hátrányból indulnak a Lyon ellen. Cristiano Ronaldo versenyben van még a gólkirályi címért is a Serie A-ban, így különösen hálás lenne a védelemnek, ha megtalálnák Immobile ellenszerét, míg a portugál szupersztár egy-két találattal megterhelné a Sasok hálóját. Jól hangzó terv, ám a realitás talaján maradva, nem lepődnénk meg, ha a csapatok kiegyeznének a pontok igazságos elosztásában.

Tipp: Döntetlen 4,30

Kapcsolódó cikkek