Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Az olasz másodosztályban a 30. forduló három mérkőzése megmarad szerdára.


 

 

Perugia – SPAL

Nagy harcban van Massimiliano Alvini együttese a rájátszás helyeket illetően, ahol a hétvégi siker ellenére a csapat nem fér fel a legjobbak közé jelen állás szerint. Ahhoz, hogy ez változhasson, kellenek a hazai győzelmek, hiszen a Stadio Renato Curi közönsége ki van éhezve a régmúlt dicsősége után. A vendégségbe érkező ferrarai alakulatnál Roberto Venturato év eleji kinevezése meghozta a kívánt hatást, mert hat pontos előnyben vannak a már osztályozós pozícióhoz képest, ami adhat némi nyugalmat, de még szükségük lesz pár pont megszerzésére, ha biztosítani akarják a bennmaradásukat.

 

Cremonese – Pordenone

A legutóbbi körben csúfosan elbukott rangadó után kötelező győzelem vár Fabio Pecchia fiaira, akiknek, ha most nem sikerülne otthon tartani a három pontot a liga utolsóval szemben, akkor valószínűleg nem lenne könnyen megbocsátó a Stadio Giovanni Zini szurkolótábora. A vendégek helyzete kilátástalan és Bruno Tedino feladata is szinte lehetetlen, ugyanis a csapat eddig megszerzett 13 pontja épp annyi, amennyivel le vannak maradva a már biztos bennmaradást érő helytől. Hatalmas csoda lenne, ha végül kivívnák a bennmaradást, amihez itt lehetne megtenni az első lépést.

 

Ascoli – Pisa

Azok után, hogy az előző idényben éppen csak benn tudtak maradni a Andrea Sottil tanítványai, idén valamit nagyon összeraktam, ugyanis jelenleg az utolsó rájátszást jelentő pozícióban találjuk őket. AZ Stadio Cino e Lillo Del Duca közönsége az utóbbi időben izgalmas meccseket láthat, méghozzá hazai veretlenséggel, hiszen négy találkozó óta nem nyert vendégcsapat ellenük. Most a listavezető próbálkozik majd meg ezzel, hiszen Luca D’Angelo fiai érkeznek látogatóba három győzelem után. Nagy harc várható és a gólokkal is lehet tervezni az előzmények alapján.

Kapcsolódó cikkek