Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Az olasz másodosztály hétközi fordulójának zárásaként szerdán három összecsapásra kerül sor.


 

 

US Catanzaro – AS Cittadella

A negyedik helyen tanyázott a forduló előtt az újonc, s annak ellenére, hogy a legutóbbi hazai meccsükön csúnyán felsültek a calabriaiak, most mégis minden remény adott arra, hogy Vincenzo Vivarini alakulata visszataláljon a győzelmek útjára a Stadio Nicola Ceravolo közönsége előtt. Ugyanis a venetóiak úgy utazhatnak délre, hogy bár van már két győzelmük is, de mindössze négy gólt szereztek, ami egy tizenegy találattal rendelkező együttessel szemben kevés lehet. Edoardo Gorini csapata arra alapozhat, hogy ha kap is egy gólt akkor még a fordulás után tudják azt menedzselni, mert egyszer már nyertek hátrányból idegenben egyszer pedig pontot szerzetek. A két csapatot elnézve az tűnik a legopcionálisabbnak, hogy végül mégiscsak mindkét fél betalál, ami ráadásul nem is a leginkább várt forgatókönyv lehet.

 

Como 1907 – UC Sampdoria

A gyengébb rajt után az előző három találkozóját már megnyerte Moreno Longo legénysége, s öt kört követően már két pontot átlagolnak, amivel ott is vannak a legjobban közt a lombardiaiak. Odahaza egyelőre a gólgazdag összecsapások jellemzőek rájuk és a Stadio Giuseppe Sinigaglia publikuma nem is panaszkodhat, mert négy pontot már bezsebeltek a kedvencek, bár talán a legnagyobb kihívás most vár rájuk, mikor is nem jó formában lévő, de annál erősebbnek gondolt genovaiak látogatnak el hozzájuk. Az eredetileg bajnokesélyesnek gondolt vendégek három ponttal állnak csupán (kettőt levontak tőlük), így aztán arról nem beszélhetünk, hogy minden rendben lenne Andrea Pirlo fiainál. Az pedig még nagyobb baj, hogy a játékuk sem épp meggyőző, ami alapján még nehezebb elhinni, hogy idegenbeli sikerekkel fognak rátalálni a helyes útra.

 

Parma Calcio 1913 – SSC Bari

Veretlenek csatájának ad otthon a Stadio Ennio Tardini, csak épp az a nagy különbség a két fél közt, hogy míg az emíliaiak négyszer nyertek két döntetlen mellett, addig a vendégségbe érkező pugliaiak ötször osztoztak meg a pontokon és csak egyetlen sikerrel büszkélkedhetnek. Fabio Pecchia a tabella első helyéről várhatta ezt a rangadót, ahol két hazai döntetlen után mindenképp a javítási szándék vezérli majd őket, de közben a „döntetlengyáros” vendégekkel szemben nem lenne meglepetés, ha ismét nem sikerülne nyerniük. Már csak azért sem, mert Michele Mignani tanítványai remekül alkalmazkodnak bármely riválisukhoz és egy pontra mindenki ellen elég jók tudnak lenni a körülményektől függetlenül is. Az már csak bónusz, hogy a másodosztályban a korábbi négy összecsapásukból kettő is döntetlennel zárult.

Kapcsolódó cikkek