Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Az olasz másodosztályban immár megszokott módon ünnepi fordulót tartanak, ahol is két rájátszás párharcra is sor kerül ezúttal.


 

 

FC Südtirol – SSC Bari

Újoncok rangadójára kerül sor a Stadio Druso közönsége előtt, ahol is a negyedik helyen tanyázó Pierpaolo Bisoli együttese tovább javíthatja a hazai mérlegét, mert eddig mindössze kétszer találtak legyőzőre saját szurkolóik előtt. Ami a trentinóiak ellen szól, hogy a meccseik felén megosztoznak a pontokon a vendégségbe érkezőkkel és bizony a pugliaiak a második legjobb idegenbeli mérleggel bírnak, bár az előző túrájuk során éppenséggel vereséget szenvedtek. Michele Mignani tanítványainak nagyon jól jönne egy siker mert akkor komoly lépést tehetnének a biztos dobogós helyezés és az esetleges automatikus feljutást jelentő pozíció megszerzése irányába. Az ősszel döntetlen született a két együttes meccsén és ez most sem lenne meglepetés.

 

Pisa AC – Cagliari Calcio

A rájátszás hely stabilizálása és az előttük állók rangadója okán ez a párharc is kiemelten fontos lenn mindkét fél számára, ugyanis a győztes még bízhat abban, hogy megússza a playoff első körét. Erre talán jelen körülmények közepette a hazai pálya előnyét élvező Luca D’Angelo alakulatának van nagyobb esélye, mert egyrészt az Aréna Garibaldi publikuma előtt elég jóm mérleggel bírnak a toszkánok, ráadásul a vendégségbe érkező szardíniai gárda mindössze két találkozót nyert idegenben és egyelőre Claudio Ranieri kinevezése sem lett teljes siker, mint ahogy abban reménykedtek. Az őszi döntetlen akkor inkább a pisaiaknak volt örömteli eredmény, most pedig újfent a vendégek lehetnének boldogabbak előzetesen egy pontosztozkodással.

Kapcsolódó cikkek