Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Megkezdődik az olasz másodosztályban is a küzdelem, ahol is szombaton feljutó és kiesettek is pályára lépnek.


 

 

Cosenza Calcio – Ascoli Calcio

Két a kupában az első mérkőzésen elbúcsúzó együttes, melyek ráadásul ugyanúgy edzőt cseréltek a nyáron és a kiesés elkerülését tűzték ki célul. Ez lenne a hasonlóság azon két fél esetében, akik a Stadio San Vito-Gigi Marulla publikuma előtt egymásnak feszülhetnek, hogy kiderüljön kinek sikerül jobban indítani a pontvadászatot. A calabriaiak az előző két szezon egyik mérkőzésén sem tudtak nyerni, így Fabio Caserta rögtön egy rossz széria megállításával indíthatna, márpedig a kupában egy élvonalbeli gárda otthonában is hosszabbításra mentek, ami jó előjel lehet. Ezzel szemben a marcheiek ugyan tejfog módjára pottyantak ki a kupában, de sokkalta fontosabb lehet nekik az, hogy William Viali vezetésével is be tudják húzni a három pontot ezen a kiránduláson. Ez az előző öt alkalomból háromszor is sikerült és most sem mondhatni azt, hogy lehetetlennek tűnne.

 

US Cremonese – US Catanzaro

Az élvonalból való kiesést követően a lombardiaiak igyekeztek úgy alakítani a keretüket, hogy mihamarabb össze is jöhessen a visszatérés, s ez lesz idén Davide Ballardini feladata, aki megtarthatta állását, de sok hibalehetősége nem lesz. Papíron az egyik legnagyobb játékerőt képviselik, s ez alapján a vendégségbe érkező újoncot kötelező lenne két vállra fektetni. 2006 óta nem találkozott a két együttes, így a múltbéli eredményeket nem igazán lehet releváns adatként felhozni, de az mindenesetre jól mutat, hogy a Stadio Giovanni Zini közönsége még nem láttavereséget szenvedni a kedvenceket ebben a párosításban. Vincenzo Vivarini fiainak nem ez lesz az a meccs, amit meg kell nyerni, de a kupában kapott komoly pofon után nem lenne jó még egyet benyelni, mert akkor még be is ragadhatnak a rajtnál a calabriaiak, ami a veszélyzónában előkészítené a helyüket.

 

Ternana Calcio – UC Sampdoria

Több mint húsz év eltelt, hogy ez a két együttes legutóbb találkozott volna, akkor még mindkét vezetőedző aktív volt, sőt az élvonalban szerepeltek. Most Cristiano Lucarelli már visszatérőként próbál meg sikeres lenni az umbriaiak kispadján, s szeretne egy nyugodt, kiesőzónától távol töltött idényt adni a klubnak, miközben a vendégségbe érkező liguriai rivális az élvonalból jött és bár nem nyíltan kimondva, de a nagy átalakulás ellenlére is azonnal visszajutna. Nagy valószínűséggel a Stadio Libero Liberati nézői játékosként szívesebben látták volna itt Andrea Pirlo játékát, mint az általa irányított genovai alakulatot, de most ezzel kell beérni, és hinni abban, hogy a kedvencek most is képesek skalpok begyűjtésére, ahogy történt az az előző idényben is, mikor a vendégek még a legmagasabb osztályban szenvedtek.

Kapcsolódó cikkek