Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Argentína és Horvátország egymással küzd meg a keddi elődöntőben.

A katari világbajnokság első elődöntőjében kedd este 20 órától a korábbi kétszeres világbajnok Argentína és az 1998 óta immár harmadszor a négy közé jutó Horvátország nézhet farkasszemet egymással az újabb világbajnoki döntőért.

Az argentin válogatott az első mérkőzés váratlan elvesztése után meccsről meccsre egyre jobb produkcióval vétette észre magát a világbajnokságon. Messiéket Szaúd-Arábia ellen érte hideg zuhany, azonban Mexikó és Lengyelország legyőzésével kiharcolták a továbbjutást a csoportból. Az egyenes kieséses szakaszban előbb Ausztráliát, majd Hollandiát múlták felül. Az Albiceleste számára intő jel lehet, hogy a nyolcaddöntőben majdnem, a negyeddöntőben pedig le is adták a kétgólos vezetést – az Oranjét tizenegyesekkel tudták legyőzni úgy, hogy a hollandok 80 percen át kapura teljesen veszélytelenek voltak. Az argentin csapat a lélektani mélypontról is fel tudott állni és a hosszabbítás második félidejében is dominált, a tizenegyespárbajban pedig felülmúlta ellenfelét egy végtelenül túlfűtött mérkőzésen.

Lionel Scaloni az első két meccs változtatásait követően megtalálta az alap csapatát, melyben az elődöntő előtt két kérdőjel mutatkozik. A hollandok elleni 18 sárga lapot hozó őrületben Marcos Acuna az eltiltás sorsára jutott, a stabil balhátvédet a tornán eddig keveset mutató Nicolás Tagliafico helyettesítheti. Ángel Di María combizomsérülése után legutóbb csak a hosszabbításban lépett pályára, egyelőre nem tudjuk, hogy az elődöntőben bevethető lesz-e már a kezdetektől.

Az argentinokkal szemben a horvátok még veretlenek a világbajnokságon, hiszen a csoportkörből a belgák és a marokkóiak elleni gól nélküli döntetlenek közt 4–1-gyel küldték haza az őket alaposan felpaprikázó Kanadát, így öt ponttal jutottak tovább. A nyolcaddöntőben Japánt, a negyeddöntőben Brazíliát egyaránt tizenegyesrúgásokkal ejtették ki. Mindkét mérkőzés a játék képe alapján az ellenfélnek állt volna, azonban a horvátok mindvégig keményen, szervezetten küzdöttek. A brazilok ellen ráadásul vert helyzetből tudtak kiegyenlíteni, hátrányba kerültek a hosszabbításban, azonban Bruno Petkovic betalált, ami az ő erejüket is megmutatta.

Zlatko Dalicnak senkit nem kell nélkülöznie, és abban bízhat, hogy ha az egyik dél-amerikai óriást legyőzte, akkor a másikat is ki tudja ejteni a csapata. Luka Modric vezérletével a harcias horvát válogatott bárki ellen győzelmi esélyekkel lép pályára. Hatványozottan igaz, hogy a torna ezen szakaszában egy mérkőzésen már bármi előfordulhat, így bár papíron ismét ők tűnnek a gyengébbnek, könnyen lehet, hogy valahogy megint megtalálják az utat a győzelem felé.

Az előző két vb-döntő vesztese csap össze egymással, hiszen a 2018-as torna fináléjában a horvátok 4–2-es vereséget szenvedtek a franciáktól, míg 2014-ben az argentinok hosszabbításban vesztettek Németországgal szemben.

A két csapat eddig ötször találkozott egymással: két-két horvát és argentin siker mellett egy döntetlen született. A világbajnokságok történetében most harmadszor fognak összecsapni, miután az 1998-as vb csoportkörében az argentinok 1–0-ra, míg négy évvel ezelőtt szintén egy csoportmeccsen a horvátok 3–0-ra diadalmaskodtak a másik fél ellen. Valamerre most biztosan el fog billenni a mérleg nyelve.

Kapcsolódó cikkek