Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Marokkó Portugáliával, Anglia pedig Franciaországgal küzd a legjobb négy közé jutásért. 

Marokkó-Portugália, szombat 16:00

Az afrikai együttes történelmi tettre készül, hiszen bár a negyeddöntőben többször járt már a kontinensről származó csapat, a legjobb négybe még egyetlen alkalommal sem kerültek be. Marokkó azonban most egyáltalán nem esélytelen, tekintve, hogy Belgium, Horvátország és Spanyolország bicskája is beletört Hakimiékba. A nyolcaddöntőben látható volt, hogy a meddő mezőnyfölénnyel szemben nagyon hatékonyan tud védekezni Marokkó, a hispánok hiába osztottak ki 1000-nél is több átadást, mindebből csak néhány helyzetet tudtak kialakítani. 

Portugália Svájc ellen meglepően simán jutott tovább, még akkor is, ha Cristiano Ronaldo esete be is árnyékolta némileg a felkészülést. Azt nem tudjuk, hogy a következő meccsen látjuk-e majd a világsztárt a kezdőben, az viszont biztos, hogy a helyére bekerült Goncalo Ramos a mesterhármasával csattanós választ adott a kérdésekre. Az mindenképpen jót jelenthet a luzitánoknak ezen párharc szempontjából is, hogy az átmenetekben kifejezetten eredményesnek tűnnek, aminek alapja persze egy működő – Ronaldo nélküli – presszing. Illetve az is tény, hogy az egyéni minőség is megvan Fernando Santos játékosaiban. 

A villanásokra és a gyorsaságra pedig szükségük lesz, ugyanis azt láttuk, hogy Marokkó hihetetlenül szervezett. 

Anglia-Franciaország, szombat 20:00

Európai csúcsrangadó az utolsó elődöntős helyért, azaz Anglia lepné meg a címvédőt. Egyik csapat sem izzadt meg túlságosan, a franciák az igen gyenge lengyel csapatot, míg a szigetország csapata a kipukkadó Szenegált múlta felül. 

Az tehát biztos, hogy mindkét csapat korrekt szerepléssel zárja majd a tornát, pedig mindkettő esetében bőven voltak kérdőjelek a világbajnokság előtt. Ettől függetlenül persze mindkét csapat szeretne majd bejutni a legjobb négy közé, és a tekinteben sem nagyon lehetnek kérdéseink, hogy Franciaország lesz az esélyes. 

Az angolok számára a legnagyobb problémát a francia támadók gyorsasága jelentheti majd, hiszen Gareth Southgate védelméből Harry Maguire és John Stones sem a gyorsaságáról ismert. Épp ezért alacsonyan meghúzott védelmi vonalra kell számítani, és arra, hogy Anglia átadja majd a kezdeményezést, ami azért sem meglepő, mert Southgate csapatának alapvetően sem áll rosszul ez, ráadásul több olyan játékos van az angol együttesben, akinek kifejezetten jól áll, ha nagy területeket futhat be. 

Ezzel együtt nehéz elképzelni, hogy miként lehetne megállítani a francia válogatottat…

Kapcsolódó cikkek